Tag Archives: Pálfi György

SZFE – Performanszot tartottak ismert színészek részvételével az egyetemfoglaló hallgatók

Performanszot tartott a Független Szabad Egyetem elnevezésű csoport hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Szemere utcai épülete előtt, az eseményen magyar és külföldi egyetemek, hallgatók, színházak és civil szervezetek által a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak írt szolidaritási ...

Tovább »

Amerikai beutazási tilalom, internetadó, Toldi-film

A Die Welt című német konzervatív lap a magyar állampolgárok elleni amerikai beutazási tilalomról közölt kommentárt csütörtöki számában.     A szerző, Andrea Siebel főszerkesztő-helyettes szerint Magyarország nyugatellenes, antidemokratikus, antiliberális irányba tart, ami Brüsszelt talán annyira megrázta, hogy inkább elfordult, hiszen az ...

Tovább »

Ma kezdődik a nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Hét film világpremierje is szerepel a ma kezdődő 49. nemzetközi filmfesztivál idei programjában a csehországi Karlovy Varyban, ahol három magyar alkotás is bemutatkozik a közönségnek.     Péntektől július 12-ig több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők a világhírű nyugat-csehországi fürdővárosban. Az ...

Tovább »