Tag Archives: orbán

Sargentini-jelentés – Összefogást sürgettek és tüntetésre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok

Összefogást sürgettek, illetve utcai tüntetésekre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok az MSZP-Párbeszéd és a DK vasárnapi fővárosi tüntetésén, hogy így váltsák le az Orbán-rendszert.     Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt: a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti szavazás megmutatta, hogy ...

Tovább »

Megszavazta az EP a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.     A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az ...

Tovább »

Mennyi magyarnak kell még kivándorolnia, hogy végre foglalkozzanak a problémával?

A napokban megjelent kutatás szerint 1,2 millióan tervezik elhagyni hazánkat, akiknek a fele 30 év alatti fiatal. Egy újabb felmérés szerint pedig ugyanennyi fiatalnak okoz nehézséget a megélhetés egyik hónapról a másikra Magyarországon. Ahogy nő azoknak a fiataloknak a száma, ...

Tovább »

A miniszterelnök megállapodást akar a Sorsok Háza ügyében

Nemzetközi tiltakozást váltana ki, ha Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját neveznék ki az összevont Sorsok Háza és a Páva utcai emlékközpont vezetőjévé – a Népszava értesülése  szerint ezt Orbán Viktor kormányfő tudomására hozták izraeli útja során. A Jad ...

Tovább »