Tag Archives: Nemzetbiztonsági bizottság

Polt Péternek nem kell egyedül mennie a Nemzetbiztonsági Bizottság elé

 Az MNB honlapja szerint a jegybank személyügyi igazgatóságának vezetője Polt Péter legfőbb ügyész felesége. Ez már a sokadik összefonódás a fideszes brókerbotrányban a legfőbb ügyész körül, hiszen a napokban derült ki az is, hogy a letartóztatott Tarsoly Csaba titkára Polt ...

Tovább »

Három szakbizottság tárgyaljon az Iszlám Állam elleni magyar szerepvállalásról

Támogatjuk a DK javaslatát, hogy a parlament Honvédelmi és rendészeti bizottsága vitassa meg az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai fellépésben való esetleges magyar szerepvállalást. Egyúttal az ügy külpolitikai és nemzetbiztonsági kockázataira való tekintettel kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés Külügyi, valamint Nemzetbiztonsági ...

Tovább »

Kitiltási ügy: a BM azonnal intézkedjen az esetleges nemzetbiztonsági kockázatok feltárása érdekében!

Az egyes kormányzati tisztviselők kitiltásáról szóló amerikai döntés világosan jelzi, hogy a kormányzatot átszövő korrupció immár nemcsak a magyar gazdaságot mérgezi, de a nemzetbiztonságra és hazánk külkapcsolataira is súlyos veszélyt jelent. Sokatmondó, hogy e veszélyek és kockázatok Orbán Viktor kormányát ...

Tovább »