Tag Archives: katolikus

Fényfestéssel hívták fel a figyelmet az üldözött keresztényekre

Vörös fénnyel festettek meg szerdán, sötétedés után több budapesti épületet, hogy felhívják a figyelmet az üldözött, illetve vértanúságot szenvedett keresztényekre. Azbej Tristan, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár elmondta: a Red Wednesday elnevezésű programot az Aid to the Church in ...

Tovább »

Ferenc pápa: ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen

Ferenc pápa szerint – amiként a kommunizmus idején az erdélyi görögkatolikus püspökök tették -, úgy ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen.     A katolikus egyházfő közel százezres tömeg előtt beszélt erről az erdélyi Balázsfalván (Blaj), ahol a vasárnap ...

Tovább »

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Az ünnepen Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények. A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, “ahogy egykor ...

Tovább »

Megkezdődött a nagyhét

Ma van virágvasárnap, ezzel a nappal hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amely húsvétig tart – emlékeztettek az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.     Monostori László plébániai kormányzó felidézte: a katolikus egyház ezen a napon emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe bevonulásáról. Mint ...

Tovább »