Tag Archives: harangozó

Mégis folytatja munkáját az LMP-s Hadházy Ákos

Letette képviselői esküjét az LMP-s Hadházy Ákos, aki korábban azt mondta, hogy a Fidesz győz, nem akarja folytatni a képviselői munkát. Hadházy Ákos most egy hosszú Facebook-posztban ír arról, miért ül be mégis a parlamentbe. Szerinte három dologtól fél még ...

Tovább »

Legyen következménye a valótlan vagyonnyilatkozatoknak

Elveszítené parlamenti mandátumát az a képviselő, akiről az Országgyűlés kimondja, hogy vagyonnyilatkozata valótlanságokat tartalmaz – ismertette a szocialisták javaslatát Harangozó Tamás.   Az MSZP-s politikus beszámolt arról is, hogy pártja bővítené a nyilatkozatra kötelezettek körét, a politikusi vagyonokról pedig a ...

Tovább »

Molnár Gyulát választották meg az MSZP elnökének

Molnár Gyula volt fővárosi elnököt választotta meg az MSZP elnökének a párt szombati, zárt ajtók mögötti tisztújító kongresszusa.     A szavazatszámláló bizottságnak a párt honlapján olvasható tájékoztatása szerint az elnökjelöltek második körös szavazásán 320-an szavaztak a 358 küldött közül, ebből 309 ...

Tovább »

Nem a menekülőket, az embercsempészeket kell büntetni! – reagálás Lázár János sajtótájékoztatójára

 Lázár János a mai sajtótájékoztatóján maga is „szervezett embercsempész akcióról” beszélt. Ennek ellenére a kormány mégis a menekülőket készül lecsukatni ahelyett, hogy az embercsempészek ellen lépne fel. Az MSZP továbbra is az embercsempészés büntetési tételének szigorítását javasolja. Igazán megnyugtató, hogy ...

Tovább »