Tag Archives: Gyál

Jégeső Gyálon

A semmiből jött és néhány percig tartott. Néhány dörgés és villámlás és már potyogtak is a jégdarabok az autó tetején és sajnos a csodálatosan bimbózó virágokon is…Hogy mekkora a kár, azt a helyi gazdák még csak ezután fogják felmérni.

Tovább »

A költészet napját ünnepelték Gyálon

Ebben az évben is megünnepelték Gyálon, az Arany János Közösségi Házban a költészet napját. Többnyire helyi pedagógusok és egykori diákok, színészek és közéleti személyiségek foglalnak helyet a hallgatóság soraiban és lépnek fel a színpadra. Széles korosztály volt jelen, Pintér Tamara ...

Tovább »

Választás 2014 – Pánczél Károly (Fidesz-KDNP): a polgári gondolkodású dabasiak és környékbeliek jól ismernek

A valaha “billegő”, később “stabillá” váló dabasi körzetben élők hagyományosan polgári gondolkodása állhat a mostani választási győzelem hátterében – mondta a 11-es választókerületben a győzelemre esélyes Pánczél Károly (Fidesz-KDNP) képviselőjelölt.     A Gyál alpolgármestereként, illetve 1998-tól országgyűlési képviselőként dolgozó politikus kifejtette: ...

Tovább »

Gyálon járt Bajnai Gordon és Szabó Rebeka

Nem kis feladatra vállalkozott Szabó Rebeka az Együtt-PM képviselőjelöltje. Ecser,Felsőpakony,Gyál,Gyömrő,Maglód,Cegléd,Üllő,Vecsés lakosságát képviselné. Kampánykörútjából két helyszínre kísérte el szerkesztőségünk, kedden Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölttel Vecsésre látogatott, szerdán Bajnai Gordonnal, Magyarország válságkezelő miniszterelnökével Gyálon tartott lakossági fórumot. Gyálon 1990 óta Fideszes polgármester vezeti ...

Tovább »