Tag Archives: görög

Olaszországban túllépte a kilencszázat az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma

Több mint kilencszázzal emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Olaszországban huszonnégy óra alatt az egészségügyi minisztérium péntek esti adatai szerint. Május közepe óta ez a legrosszabb adat, és a fertőzöttek átlagéletkora harmincnégy évre csökkent.     Kilencszáznegyvenhét új beteget szűrtek ki a ...

Tovább »

Románia két repülőt és húsz katonát küldött segítségül az erdőtüzek sújtotta Görögországnak

Románia két repülőből és húsz katonából álló segítséget küldött szerdán az erdőtüzek által sújtott Görögországnak – jelentette be szerdán Mihai Fifor román védelmi minisztérium.     A tárcavezető elmondta, hogy a repülők szerda délelőtt indultak útnak. Az egyik repülőgép C-27 J Spartan ...

Tovább »

Háromnapos nemzeti gyászt hirdetettek Görögországban

A magyar konzuli szolgálat folyamatos kapcsolatban áll a görög hatóságokkal, legutóbbi tájékoztatásuk szerint a tűzvésznek nincs magyar érintettje. Úgy tudjuk, hogy már legalább 60 halálos áldozata van a görögországi futótűznek. Az érintett településen 150-en sebesültek meg a lángokban. A szomszédos Mati települést ...

Tovább »

Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen

Kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB) Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen, amiért nem hajtják végre a kötelező uniós menekültkvóták felállításáról szóló korábbi döntést – jelentette be kedden a brüsszeli testület.     Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos strasbourgi sajtóértekezletén közölte: úgynevezett ...

Tovább »