Tag Archives: gőgös zoltán

MSZP – kongresszus: Tóbiás az elnök

Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 293 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten. Bejelentették azt is, hogy 266 szavazattal elnökhelyettessé választották Gőgös Zoltán agrárpolitikust, valamint 267 szavazattal Botka Lászlót választották az ...

Tovább »

Lázár cége

A hvg.hu arról számolt be, hogy Lázár János rokonainak cége több mint 1300 hektár állami földet nyert. A helyzet ennél súlyosabb, ugyanis a vagyonnyilatkozata szerint maga Lázár is tulajdonosa a nagyot kaszáló Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-nek. Ezen felül Lázár János hektáronként ...

Tovább »

Támogatja az MSZP kezdeményezését Budai Gyula

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára egyetért az MSZP által korábban megfogalmazott aggályokkal, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egy friss MTI hír szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a lovas tevékenységről szóló, szeptember 1-jén hatályba lépett rendeletének visszavonását kezdeményezte ...

Tovább »

Az E.ON-ról és a zuglói hangfelvételekről is kérdezték Orbán Viktort

A pápai húskombinátról, az E.ON gázüzletágának megvételéről, a zuglói hangfelvételekről, a Tavares-jelentésről, a roma integrációról, a devizahitelesek ügyéről és a tatabányai kormányhivatal beruházásáról is kérdezték a miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés hétfői ülésén.     Gőgös Zoltán (MSZP) a pápai ...

Tovább »