Tag Archives: Bill Clinton

Külföldi sajtó Magyarországról – tagság a Demokráciák Közösségében, amerikai beutazási tilalom

A Demokráciák Közössége nevű nemzetközi kormányközi szervezet a múlt hónapban elindított egy olyan eljárást, amely azzal zárulhat, hogy Magyarországot kizárják a szervezet kormányzótanácsából, amelynek 2011 óta tagja, vagy akár azzal is, hogy Magyarország kilép a közösségből – olvasható a Foreign ...

Tovább »

Clinton megjelent Iowában, ami 2016-os amerikai elnöki indulásának bejelentését jelezheti

Hillary Clinton volt amerikai first lady, szenátor és külügyminiszter a 2008-as elnökválasztás óta először tűnt fel Iowa államban vasárnap, hogy részt vegyen egy ottani hagyományos steaksütésen, amivel megfigyelők szerint újabb lépéssel közelebb került a hivatalos bejelentéshez, hogy indulni kíván a ...

Tovább »

Politikai vihart keltett az Egyesült Államokban Obama és Castro kézfogása

Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai államfővel.     Ileana Ros-Lehtinen republikánus képviselő “gyomorforgatónak” nevezte, hogy Obama üdvözölte Castrót.     “Egy gyilkossal, egy gonosztevővel rázott ...

Tovább »

Ki lesz az új FED elnök?

Barack Obama elnök Janet L. Yellent jelöli szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének – közölte kedd éjjel a Fehér Házra hivatkozva az amerikai sajtó.     Ha a szenátus jóváhagyja a jelölést – aminek a költségvetés és ...

Tovább »