Tag Archives: Batta András

Túl kevésnek bizonyult a hegedű a Virtuózok harmadik adásában

Április 29-én a Duna közszolgálati csatornán a nagyok mezőnye mutatta meg tehetségét a Virtuózok színpadán. Közülük kilencen térhetnek majd vissza a középdöntőbe, ahol már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival adják elő választott műveiket. A Virtuózok zsűritagjai ismét megkapták a lehetőséget arra, ...

Tovább »

Virtuózok est a New York Művész Páholyban

Az elmúlt hónapokban nyomon követhettük a televízióban az első komolyzenei tehetségkutató műsort, a Virtuózokat. A Virtuózok műsor a klasszikus zenei tehetségek bemutatását célozta meg, azzal a küldetéssel, hogy minél szélesebb rétegekkel ismertesse és szerettesse meg a komolyzenét. A New York ...

Tovább »

Batta András: érzelmileg is megindított a kitüntetés

A Zeneakadémiához kötődő oktatási, oktatásszervezési és kutatói teljesítményéért vehette át a Széchenyi-díjat Batta András, az intézmény egykori rektora, akit – mint az MTI-nek elmondta – érzelmileg is megindított, hogy a legnagyobb magyarról elnevezett díjjal tüntetik ki munkásságáért.     “Óriási megtiszteltetés számomra ...

Tovább »

Külföldi szakmai rendezvények

A  Liszt Ferenc Zeneakadémia premier előtti bemutatkozása Bécsben Rendhagyó sajtótájékoztató keretében került sor a hamarosan újjászülető  budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia programjainak és turisztikai  koncepciójának bemutatására a bécsi magyar nagykövetségen, 2013. szeptember  17-én. Az osztrák turisztikai- és kulturális sajtó képviselői előtt  ...

Tovább »