Tag Archives: antiszemita

A DK reagálása a miniszterelnök nyilatkozatára

Orbán Viktor azt mondta Izraelben, hogy az antiszemitizmus  visszaszorítása lesz az EP-választások egyik fontos célja. A Demokratikus Koalíció emlékezteti a miniszterelnököt, az izraeli  nagykövet és a Mazsihisz korábban éppen a Fidesz Soros-kampányára  mondták, hogy antiszemita indulatokat kelthet. A DK szerint ...

Tovább »

Tízezrek tiltakoztak Franciaországban az antiszemitizmus ellen

Tízezrek tiltakoztak kedd este mintegy hetven francia városban az elmúlt hetekben elkövetett antiszemita támadások ellen. Párizsban mintegy 20 ezren gyűltek össze a République téren, miközben Emmanuel Macron államfő a Soá emlékhelyen koszorúzott a parlament két háza elnökének kíséretében.     A köztársasági ...

Tovább »

A Zsidó Világkongresszus elnöke tiltakozott a tervezett budapesti utcanévadás ellen

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke csütörtökön “megdöbbenésének” adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi önkormányzat utcát kíván elnevezni Tormay Cécile “nacionalista” és “nyíltan antiszemita” írónőről.     “Az Orbán Viktor miniszterelnök Fidesz pártjának egyik tagja által vezetett budapesti önkormányzatnak ...

Tovább »