Szülészet lett az év magánegészségügyi intézménye

th_0_120_1d-1051A magyarok 57 %-a szerint megbízhatóbb a magánorvos, mint az állami ellátás. Emellett a gyorsaság, az alaposság, nem utolsósorban pedig a jó kommunikáció miatt döntünk úgy egyre nagyobb arányban, hogy magánintézményhez fordulunk egészségügyi problémáinkkal – derült ki az Év magánrendelője díj átadóján. A hagyományteremtő szándékkal indított elismerésről a páciensek szavazatai mellett szakmai zsűri döntött. Az abszolút győztes a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika lett.

A HáziPatika.com által idén, hagyományteremtő céllal alapított „Év magánrendelője” díjat három kategóriában, összesen hét díjazottnak osztották ki. Az egyéni- és csoportpraxisok mellett az egynapos és fekvőbeteg ellátást is nyújtó magánrendelők körében is győztest hirdettek.A közönségdíjak odaítéléséről maguk a betegek dönthettek, akik három héten át tartó internetes szavazáson értékelték a szavazásban résztvevő több mint 200 magánműködtetésű intézményt. A páciensek hat szempont – az ellátó orvos kommunikációja, alapossága, az ellátó személyzet kommunikációja, alapossága, a rendelőről alkotott benyomások és a várakozási idő – alapján dönthettek, végül összesen több mint 4000 szavazat alapján kerültek ki a győztesek. A szakmai díjakról öttagú szakmai zsűri  – Prof.  Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, Prof. Gál János, a Semmelweis Egyetem általános rektorhelyettese, Prof. Kaló Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, Erős Antónia, műsorvezető, az Egy csepp figyelem alapítvány létrehozója és Wiszkydenszky András üzletember, a Superbrands közép-európai igazgatója –  döntött. Az abszolút fődíjat a szakmai zsűrinél és a közönségszavazáson összesítetten a legjobban teljesítő magánrendelő vehette át.
„A díjat az hívta életre, hogy világosan látszik: a magánegészségügyi intézmények mostanra számos területen reális alternatívát jelentenek a hazai betegellátásban. Az elmúlt években a teljes hazai lakosság harmada fordult meg magánfinanszírozású rendelésen, sőt, 57 %-uk szerint a magánorvos megbízhatóbb, mint az állami ellátás. Fontosnak tartottuk tehát, hogy egyfelől felhívjuk a figyelmet a minőség fontosságára és jelenlétére a hazai magánegészségügyi-szektorban, a másik oldalról pedig a páciensek szavazataival közvetlen visszajelzéssel segítsük az e keretek között működők munkáját. Bízunk benne, hogy a díj valódi iránytűként tud szolgálni az eligazodáshoz ezeknek az intézményeknek a körében.” – mondta el Pilling Róbert, a HáziPatika.com főszerkesztője.
Hogy az igény valós, alátámasztják a legnagyobb online egészségügyi magazin a közelmúltban, több mint 2000 internetező bevonásával végzett felmérésének eredményei is. A vizsgálatból kiderült, hogy a 35 év alatti korosztály dönt inkább magánorvos mellett. A felmérés annak is utánajárt, mi lehet ennek az oka. Nem tűnik meglepőnek, hogy a privát egészségügyi ellátás sikere mögött jelentős részben az internet elterjedése áll. Jelenleg a hétmilliót is meghaladja a legalább havi gyakorisággal internetezők száma. A HáziPatika.com felmérése szerint a teljes magyar lakosság 75 %-a az interneten néz utána, ha egészségügyi információkra van szüksége. Több mint felük (55 %-uk) pedig az egyes orvosoknak is utánanéz a neten, mielőtt felkeresné őket – ez pedig olyasmi, amit a magánintézmények honlapjuk működtetésével ki tudnak szolgálni.

Hasonló tapasztalatai vannak Straub Fanninak, a Foglaljorvost.hu tulajdonosának is: „A trendet a saját bőrünkön érezzük mi is. Az internethasználat elterjedésével az információszerzés mikéntje is megváltozott: villámgyorsan hozzájuthatunk valódi véleményekhez bármiről, amire kíváncsiak vagyunk. Az egyes orvosokról, rendelőkről, egészségügyi szolgáltatásokról elérhető értékelések gyakorlatilag a legfőbb iránymutatók a választásnál, így ez a díj mindenképpen útmutató lehet, ha a számunkra legmegfelelőbb intézményt és orvost keressük.” – mondta.
A díjakat ünnepélyes keretek között, 2014. június 11-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében.
Az összesített verseny győztese, az „Év Magánrendelője 2014” cím birtokosa:
  • Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

Az egyes kategóriák győztesei:

Szakmai elismerésben részesült a zsűri szempontjai alapján:
  • Egyéni praxisok: Dr. Bánfalvi Péter magánrendelése, Székesfehérvár
  • Csoportpraxisok: MeDoc Egészségközpont, Budapest
  • Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Róbert Károly Magánklinika, Budapest
Közönségdíjban részesült a páciensek szavazatai alapján:
  • Egyéni praxisok: Dr. Somogyi Éva magánrendelése, Eger
  • Csoportpraxisok: Pszichiátriai és Pszichoterápiás Magánrendelő, Budapest
  • Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Medicenter Szakorvosi Intézet, Szeged