Szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a négy visegrádi ország és Dél-Korea

Szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait a négy visegrádi ország és Dél-Korea. Ebben állapodott meg Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő, amikor Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel találkoztak csütörtökön Prágában.

    A V4-ek ugyanakkor arról biztosították a dél-koreai államfőt, hogy támogatják a két koreai állam békés egyesülését.
    “Közös nyilatkozatot fogadtunk el, amely alapja lesz jövőbeni együttműködésünknek” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Pak Gun Hje, aki szerint a kapcsolatok dinamikusak, és ezt – mint fogalmazott – szeretnék megőrizni.
    “A V4-ek és Dél-Korea megállapodása nemcsak a régió, hanem az egész Európai Unió számára is nagyon fontos” – vélekedett Orbán Viktor miniszterelnök, aki az eddigi együttműködést sikeresnek nevezte. A miniszterelnök szerint a visegrádi csoport “sikertörténet” és társadalom politikai és gazdasági átalakításában komoly tapasztalatai vannak. Sikeresnek minősítette a V4-ek és Dél-Korea eddigi együttműködését is.
    Bohuslav Sobotka cseh kormányfő kiemelte, hogy a visegrádi országcsoport Dél-Korea az egyik legfontosabb gazdasági partner.
    Robert Fico szlovák kormányfő utalt arra, hogy jelenleg mintegy 280 dél-koreai cég fejt ki tevékenységet a közép-európai régióban, s országonként ezen cégek termelik meg a GDP 5-10 százalékát.
    Lengyelország kiemelkedő gazdasági partnernek tekinti Dél-Koreát és a jövőben ezt az együttműködést szeretné tovább mélyíteni – mutatott rá Beata Szydlo lengyel kormányfő.

Forrás:MTI