Szobrot állítanak Ferencsik Jánosnak Balatonfüreden

Szobrot állítanak Ferencsik Jánosnak vasárnap Balatonfüreden és megnyílik Mezey Béla fotóművész kiállítása is, amelyen a világhírű karmestert ábrázoló felvételek lesznek láthatók – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Dohnál Szonja művészettörténész.

    Ferencsik János szobrát Ferenczy Béni szobrászművész készítette még 1952-ben. A márványtalapzaton álló, mintegy félméteres bronzalkotás egy ideig a balatonfüredi Tagore sétányon állt, most pedig hosszú szünet után a karnagy nevét viselő balatonfüredi zeneiskola kertjében helyezik el.
    Dohnál Szonja elmondta azt is, hogy Ferenczy Béni az 1950-es években számos művészbarátjáról készített szobrot, köztük Pilinszky Jánosról, Németh Lászlóról, és Juhász Ferencről. A balatonfüredihez nagyban hasonlító alkotása Ferencsik Jánosról az Operaház galériájában látható. Az a szobor szintén 1952-ben készült.
    A Ferencsik-szoborra is jellemző az a “lelki kivetülés” és a stílusjegyek hangsúlyos megjelenése, amely általában a Ferenczy Béni műveit jellemzi – hangsúlyozta a művészettörténész.
    A vasárnap nyíló kiállításról Dohnál Szonja elmondta, hogy Mezey Béla 150, Ferencsik Jánost ábrázoló fotóját mutatják be a zeneiskola állandó kiállításán.
    A fekete-fehér fotókon látható a művész többek között zeneakadémiai próbája közben, balatonarácsi nyaralójában, Kodály Zoltán társaságában vagy utazóként a világ számos országában – fűzte hozzá.
    Ferencsik János (1907-1984) karmesterként, korrepetitorként dolgozott, 1957-től az Operaház főzeneigazgatója volt.
    A nyarakat szívesen töltötte balatonfüredi nyaralójában. 1982-ben a település első díszpolgára lett, a városban utca őrzi a nevét.

Forrás:MTI