Szívós és elpusztíthatatlan

– Készül már a győri világbajnokságra?

-Természetesen ott leszek. A szentendrei egyesületünkben a gyerekek mellett segít, edzőként dolgozik Kövér Marci, így mi is megyünk Győrbe, és szurkolunk neki – mondta Pétervári Pál.

– Hogy látja, Marci képes lesz a duplázásra?

– Abszolút. Ő is olyan munkamániás, mint annak idején én voltam. Sőt, mondhatom azt is, túltesz rajtam.

– Egyik interjújában azt nyilatkozta: szeretne olyan szívós és elpusztíthatatlan lenni, mint Pétervári Pál.

– Megtisztelő. Hogy az voltam-e, nem tudom, de tény, hogy a szívem-lelkem benne volt ebben a sportágban, nagyon szerettem ezt csinálni. Olyannyira, hogy 2001-ben negyvenhat évesen indultam a győri Európa-bajnokságon, és ha képes lennék rá, a mai napig versenyeznék. Ezt az igényemet, ezt a vágyamat most a túrabajnokságban élem meg.

– Térjünk vissza az elpusztíthatatlanságra. 1999-ben konkrétan a vízből kimászva nyerte meg az aranyérmet.

– Kalandos verseny volt. A táv elején hátulról nekem jött az egyik portugál versenyző és én beborultam a vízbe. Egy ezredmásodpercre megmerevedtem, azt hittem, itt vége mindennek, aztán sikerült visszapattanom a hajóba, ledolgoztam a hátrányt, az utolsó egyenesben, a tribünrészt még nem látva, de a magyar szurkolók hangjából erőt merítve meg is nyertem a világbajnoki aranyat. Számomra érdekes kettősséget adott a hazai rendezésű világbajnokság: a felkészülés alatt jóval nagyobb lelki nyomást éltem meg, mint korábban, de ez a versenyen elszállt, és tényleg nagyon ösztönző volt a hazai közönség szeretete.

– Ön több korszakot is megélt ebben a sportágban. Könnyen tudott alkalmazkodni a változásokhoz?

– Emlékszem az első világbajnokságra, ami konkrétan 42 kilométer volt és maga a borzalom. Orkán erejű szélben eveztünk, négy órás volt a verseny. Azóta csökkent a táv, elviselhetőbb, de mivel síkvízen megszűnt a tízezer méter, így nagyobb is a szakadék a két szakág között is. Az én időmben két évente rendeztek maraton világbajnokságot. Az egyik esztendőben a maratonra és tízezer méterre is készültem, míg a köztes évben csak tízezer méteren versenyeztem.

– Versenyzői pályafutása alatt rengeteg tapasztalatot szerzett. Mit tud abból átadni a mai gyerekeknek?

– Nagy élménybeszámolókat, tanmeséket nem tartok, de azt elmondtam nekik, hogy ha eredményesek akarnak lenni, az a legfontosabb, hogy szeressék azt, amit csinálnak. A munka szeretete vezethet csak el a céljaikhoz.