Színes programokkal készül a Gellért Fürdő 100. születésnapjára

A Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda századik születésnapja alkalmából fotókiállítással, filmvetítéssel és zenei programokkal várják a közönséget a hétvégén a fürdőben – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

    A Gellért fürdő átadásának századik évfordulója alkalmából kétnapos fesztivált szerveznek szeptember 8-án és 9-én. A szervezők közlése szerint a fesztiválon mindkét nap DJ szolgáltatja a zenét a fürdőben. A vállalkozó szellemű látogatók egy szabadulószobában ismerkedhetnek meg az épület elmúlt 100 évének titkaival.
    Emellett az érdeklődők megtekinthetik a korábban már bemutatott, Miniszterek gatyában című fotókiállítást is. A válogatásban a fürdő korábbi úszómesterének, Pusztai Sándornak a fotói láthatók, aki a kor hírességeit fotózta a Gellért fürdőben. A képeken neglizsében látható egyebek mellett Karinthy Frigyes és Heltai Jenő, Klebelsberg Kunó és ifj. Horthy Miklós, Tolnay Klári és Alpár Gitta.
    A fesztiválon szeptember 8-án este az Én, a kém című filmet vetítik, amelynek érdekessége, hogy részben a fürdőben forgatták. A szervezők közlése szerint a vendégek a filmet akár a hullámmedencéből is figyelemmel követhetik. A programismertető szerint a fesztivál csúcspontja vasárnap este a Budapest Bár koncertje lesz.
    A fürdő mai, szecessziós stílusú épületét 1918-ban adták át, majd hullámfürdővel és pezsgőfürdővel bővült. Még ma is működik a fürdőben az 1927-ben használatba helyezett hullámgép. Az eredeti állapotában megmaradt férfi termálrészlegen a medencetér Zsolnay-pirogránit elemei, a faszerkezetű öltözőtér és a színes ólomüveg bevilágítók most is régi fényükben tündökölnek – olvasható a közleményben.

Forrás:MTI