Szilvásy per – Együtt-PM

 Az Együtt-PM szövetség szerint is nyilvánosságra kell hozni a teljes iratanyagát a “kémkedési perként” ismert büntetőügynek, amelyben első fokon pénteken letöltendő börtönbüntetést kapott Szilvásy György volt szocialista titokminiszter. Az ítélet kihirdetése után a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát követelte az MSZP elnöke is.

Forrás: MTI

Az Együtt-PM szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: amikor az ország nemzetbiztonságért felelős egykori első számú szakmai és politikai vezetőjét kémkedéssel vádolják, majd elítélik, akkor minden magyar polgárnak joga van ahhoz, hogy teljes egészében megismerje a pontos vádat, a bizonyítékokat és az ítélet indoklását is. Csak így dönthető el, hogy koncepciós eljárásról vagy súlyos bűncselekményről van-e szó – tették hozzá.

Ezért az Együtt-PM szövetség felszólította az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, hogy haladéktalanul szüntesse meg az adatok minősítését.

A Fidesz kommunikációs igazgatóját, Kocsis Mátét a pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban mértéktartásra kérték és a hiteles tájékoztatás iránti kötelességére figyelmeztették, s úgy fogalmaztak: a Fidesz bevett gyakorlata, hogy bírósági ítéleteket politikai célokra használ föl.

A Debreceni Törvényszék pénteken a “kémkedési perként” ismert büntetőügyben első fokon Galambos Lajos elsőrendű vádlottat, aki 2004 és 2007 között a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a közügyektől pedig 3 évre eltiltotta. Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért szintén 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, a közügyektől 3 évre eltiltották. Laborc Sándorra pedig, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a törvényszék.

 

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*