Szili: a volt államfő embert próbáló időkben szolgálta a nemzetet

Göncz Árpád a magyar történelem fordulópontjain, embert próbáló időkben szolgálta nemzetét és a szabadság ügyét – írta Szili Katalin az Országgyűlés volt elnöke az egykori köztársasági elnök halála kapcsán.

    Szili Katalin az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: Göncz Árpád feladatvállalásában úgy államférfiként, mint emberként példát mutatott. Nemzet és liberalizmus összekapcsolódott benne, plebejus maradt köztársasági elnökként is, halálával a haza egy államférfit veszített – fogalmazott a korábbi házelnök, aki őszinte részvétét fejezte ki a családnak.
    Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden, életének 94. évében, családja körében hunyt el.        
    Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

Forrás:MTI