Szilágyi: hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt itt

Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron elárulta: szombati, tokiói győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

Szilágyi Áron (b) és az olasz Luigi Samele a férfi kardozók egyéni versenyének döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 24-én. MTI/Illyés Tibor

    “Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt” – jelentette ki.
    Arra a kérdésre, hogy milyen különbségeket vagy hasonlóságokat lát a három olimpiai bajnoki címe között, Szilágyi azt válaszolta, hogy az első óta idősebb lett kilenc évvel.
    “Londonban még nagyon fiatal és ambiciózus voltam, éhes a sikerre. Rióban és Tokióban már segített a tapasztalatom. Én voltam az a mezőnyben, aki már tudta, milyen egy olimpiai elődöntőben, döntőben vívni és ebből előnyt tudtam kovácsolni. Ilyen értelemben a második és a harmadik könnyebb volt, mint az első” – fogalmazott.
    “Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3-4 napban ezért fogunk dolgozni” – mondta Szilágyi Áron.
    A Vasas 31 éves vívója úgy fogalmazott: az elmúlt bő egy évben, amely mindenki számára kihívásokkal járt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy mi is a célja, még akkor sem, amikor a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták abban, hogy a csapattársasival tréningezzen.
    “Otthon edzettem, elmentem futni és motivált tudtam maradni ebben az időszakban is. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy ma sikerrel jártam” – nyilatkozta.
    Az olasz Luigi Samele, aki 15-7-re maradt alul Szilágyival szemben a döntőben, azt mondta, hogy nagyon örül az eredményének, szerinte remekül vívott a nap során.
    “Bekerültem a döntőbe, de úgy tűnik, az utóbbi tíz évben van valaki, aki verhetetlen. Gratulálok Áronnak, de úgy gondolom, hogy az ezüstéremmel magamnak is remek születésnapi ajándékot adtam” – mondta a vasárnap 34. születésnapját ünneplő vívó.

Szilágyi Áron mutatja az aranyérmét a sajtótájékoztatón, miután ismét megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi kardozók egyéni versenyének döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 24-én. Szilágyi az olasz Luigi Samele ellen győzött. MTI/Illyés Tibor

MTI