Szik Mátyás sorozatban harmadszor is Magyarország sommelier bajnoka

Szik Mátyás sorozatban harmadszor nyerte el a Magyarország sommelier bajnoka címet a vasárnap Budapesten megtartott Magyar Sommelier Bajnokságon.

    A Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett bajnokság célja ezúttal is a magas szintű, nemzetközi szabályoknak megfelelő versenyzési lehetőség megteremtése volt a magyarországi sommelier szakmában dolgozóknak – tájékoztatta az MTI-t vasárnap a Masosz.
    A bajnokságot ebben az esztendőben is a Kávébár Bazár keretein belül rendezték meg a Hotel Corinthia Rendezvényközpontban, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével – közölték.
    A verseny a zártkörű középdöntővel kezdődött: a résztvevők tesztlap kitöltésével szőlészeti és borászati tudásukról adtak számot, valamint a sommelier munkájára és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre feleltek. Mindezek mellett párlatokat és borokat kellett írásban jellemezniük, majd egy bort dekantáltak és mutattak be szóban egy választott idegen nyelven.
    Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elért három versenyző jutott a délutáni döntőbe.
    A döntő előtti szünetben adták át öt kategóriában a 2014-ben alapított Par Excellence a magyar borkultúráért díjat: idén Csiki Sándor szakíró, Csongrádi Csaba (Fricska Gastropub) vendéglátás, Beöthy János (Csobánci Bormanufaktura) termelő, Rohály Gábor oktató, Pátzay István (Veritas Borkereskedés) pedig kereskedő kategóriában vehették át a plakettet.
    A nyilvános döntőbe jutott versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó és a közönség előtt mérték össze tudásukat: a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán, italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről, ezután borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés feladat zárta, melynek során magnum palackos pezsgőt kellett 14 pohárba egyenlő részben kitölteniük.
    A szakmai zsűri munkájában részt vett Horkai András, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke, Gianni Annoni (Pomo d’Oro) Hamvas Zoltán (Bocuse d’Or) Káli Ildikó szakíró, Kovács József (TG Italiano), Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke), Kozma Kálmán (Gundel) és Virág Csaba (Kárpátia). A zsűri elnöke Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok volt.
    Magyarország Sommelier Bajnoka idén Szik Mátyás, a Kollázs Four Seasons munkatársa lett, aki a Debreceni Borudvar 100 ezer forintos különdíját is elnyerte. A második helyen Angerman László (Onyx), míg harmadikként Tüü Péter (Alabárdos) végzett – közölte a Masosz.

Forrás:MTI