Szijjártó: 3,8 milliárd forintból létesít gyárat Gödöllőn az Iljin Materials

Új gyárat épít Gödöllőn a koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten.

    A miniszter elmondta, hogy első ütemben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok jön létre, amely évente mintegy 10 ezer tonna, az elektromos akkumulátor gyártáshoz szükséges rézfólia kapacitással rendelkezik majd. Ez a beruházás a vállalat Magyarországra vonatkozó terveinek első fázisa.
    Kifejtette: Magyarországon mára az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor gyártása nagy erőkkel zajlik, sőt koreai beruházóknak köszönhetően a világ legnagyobb kapacitásai épültek fel az országban.
    Az Iljin Materials azért is érkezik az országba, mert a Samsung SDI egyre növeli magyarországi gyártó kapacitását, és szükségük van a vállalat termékeire – tette hozzá.

Forrás:MTI