Szigeti veszedelem Korzikán

 

Januárban kezdődött el a Rali Világbajnokság, s a hétvégén már a negyedik futamon állnak rajthoz a csapatok. A hónap elején a Mexikó Ralin volt a sor, s a tavasz első havát a Korzika Ralival zárják a ralisok. Dél-Amerikából visszatelepültek a csapatok Európába, hogy ismét kellemes környezetben, a Szépség Szigetén álljanak rajthoz.

Amber_Korzika_Rali_2018

Bár a franciaországi rali nagyon kedvelt, tavaly mégis szóba került a két szigeten – Korzikán és Szardínián -rendezett ralik bojkottja. Az ok igen prózai: nehézkes a két szigetre való odautazás, a logisztika a csapatok számára és elhanyagolható kereskedelmi értéke van ezeknek a helyeknek. Ennek ellenére a pilóták a versenyzés szemszögéből nézve nagyon kedvelik a hétvégi rali helyszínét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb, tavalyi három világbajnoki ralijából az egyik éppen ez volt.

Amikor a kilencszeres ralibajnok annak idején állandó és igen sikeres résztvevője lett a Rali vb-nek, Korzika helyett Franciaország belsejében, Loeb „otthonában”, Alsace régióban, rendezték meg ezt a ralit. Loeb távozásával, 2015-ben, azonban visszatért a versenynaptárba a sokak által kedvelt Tour de Corse, s ott is maradt. Mivel Loeb idén még mindig csak hat versenyen áll rajthoz – ezúttal Hyundai-színekben – nem lehet tudni, visszatérhet-e a verseny Francia Rali néven az ország közepébe. Sebastien Loeb Dani Sordóval felváltva versenyez idén, a hétvégén mégis Andreas Mikkelsen helyén állhat rajthoz favorizált helyszínén.

 

A Korzika Rali története a régmúltra tekint vissza. A versenyt először 1956-ban rendezték meg és a Rali Világbajnokság szerves része volt 1973-2008 között. 2009 egy furcsa év volt a Rali Világbajnokság történetében. Abban az évben ugyanis elmaradt a legendás Monte-Carlo Rali, de a Korzika Rali is, s helyette nem rendezték meg a Francia Ralit sem. 2008-ig Sebastien Loeb volt a király a Tour de Corse-on. Egymás után négyszer vihette innen haza a győztes trófeát a Citroennel, s valószínűleg idén is egy előkelő helyezés a célkitűzése. Ehhez azonban lesz pár szava a tavalyi győztes Sebastien Ogiernek is.

 Amber_Korzika_Rali-kanyargós

2018-ban ugyanis nem is akárhogyan, hanem rajtcél győzelemmel nyert a címvédő világbajnok. S ezzel nem ért véget a győzelmi trófeára vágyó pilóták sora. A tavaly Korzikán második helyen célbaérő Ott Tanak várhatóan most is brillírozik. Az észt pilótának annyira jól megy idén a versenyzés, hogy eddig mindhárom ralin dobogóra állhatott, így március elején Mexikóban átvette az első helyet az egyéni ponttáblán. Thierry Neuville vihette tavaly haza Franciaországból a bronzérmes helyezést. Ha nem szeretne örök másodikból örök harmadikká válnia, össze kellene kapnia magát a Hyundai versenyzőjének, főleg azután, hogy Mexikóban letaszították az egyéni ponttábla harmadik helyére.

 

A Toyota jelenleg nem csak az egyéni ponttáblán, de a gyártóin is az élen áll. Ez jó okot ad a bizakodásra a hétvégi eredményt illetően. „Optimistán utazunk el Korzikára az esélyeinket illetően. Ez a rali nagy kihívás elé állítja az indulókat, ahogy ezt én is többször megtapasztaltam versenyzői időszakomban. A pilótáink már bizonyították, gyorsak tudnak itt lenni.” – szögezte le Tommi Makinen csapatfőnök.

A szezon első teljesen aszfaltos ralija teljesen új kihívások elé állítja a résztvevőket. Az útvonal nagy része megváltozott, mindössze két idei gyorsaságin futottak tavaly is. A rajt és a cél is új helyszíneken lesz. A szezon legtechnikásabb gyorsaságijain megmutatkozik ki az úr betonon.

Amber_Korzika_Rali_2018-Ogier

A rali

A 2019-es Korzika rali három napon át tart, s a 14 gyorsasági szakasz 347,51 km-t tesz ki. A teljes táv 1.194,06 km. A szervizköpont Bastiában lesz berendezve. Az egész szigeten a korzikai klasszikus szűk és kanyargós hegyi aszfaltos utakon halad majd a mezőny.

 

Bár az utak simábbak lesznek a szokásosnál, azért helyenként még mindig szörnyen rossz állapotokkal kell megküzdenie a mezőnynek. Idén is nagyot változtattak a szervezők a formátumon. Délkeleten Porto Vecchióban rajtolnak el a csapatok és északnyugaton, Calviban futnak be a célba.

 

Pénteken a déli Alta-Rocca régióban hajtanak a pilóták, majd Bastiában éjszakáznak. Szombaton a mezőny a rali gyorsasági szakaszainak a felét teszi meg. Vasárnap keletről nyugatra tart az útvonal és végül Calviban ér véget a rali.

 

A rali ikonikus gyorsasági szakasza a Castagniccia. 47,18 km hosszúságával a rali leghosszabbja lesz. Mivel a majd 90 km hosszúságú szakasz utolsó gyorsaságija lesz, az abroncsmenedzselés itt kritikus fontossággal bír majd. A gumiknak ki kell tartaniuk a legvégsőkig.

 

Az elmúlt évek Korzika Rali győztesei:

 

2018                  S Ogier (Ford)

2017                  T Neuville (Hyundai)

2016                  S Ogier (Volkswagen)

2015                  J-M Latvala (Volkswagen)

2008                  S Loeb (Citroën)

2007                  S Loeb (Citroën)

2006                  S Loeb (Citroën)

2005                  S Loeb (Citroën)

2004                  M Märtin (Ford)

2003                  P Solberg (Subaru)

2002                  G Panizzi (Peugeot)

2001                  J Puras (Citroën)

2000                  G Panizzi (Peugeot)

1999                  P Bugalski (Citroën)

1998                  C McRae (Subaru)

1997                  C McRae (Subaru)

1996                  P Bugalski (Citroën)

1995                  D Auriol (Toyota)

1994                  D Auriol (Toyota)

1993                  F Delecour (Ford)

1992                  D Auriol (Lancia)

1991                  C Sainz (Toyota)

 

A világbajnokság állása a Mexikó Rali után:

Pilóták

 

  1. Ott Tanak (EST)                          Toyota Racing WRT                  65 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA)                       Citroen WRT                              61 pont
  3. Thierry Neuville (BEL)                       Hyundai WRT                             55 pont
  4. Kris Meeke (GBR)                          Toyota Racing WRT                  35 pont
  5. Elfyn Evans (GBR)                          M-Sport Ford WRT                  28 pont
  6. Esapekka Lappi (FIN)                         Citroen WRT                              20 pont
  7. Sebastien Loeb (FRA)                        Hyundai WRT                             18 pont
  8. Jari-Matti Latvala (FIN)                     Toyota Racing WRT                  14 pont
  9. Andreas Mikkelsen (NOR)               Hyundai WRT                             12 pont
  10. Benito Guerra (MEX)                      Benito Guerra                              8 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRC                           86 pont
  2. Citroen WRT                            78 pont
  3. Hyundai WRT                            77 pont
  4. M-Sport Ford WRT                            45 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/