Szezonzáró a visszatérő Japánban

Régóta vár Japán arra, hogy visszakerüljön a Rali Világbajnokság versenynaptárába, hiszen 12 év után rendeznek újra versenyt a hétvégén a Felkelő Nap országában. 2020-ban tért volna vissza, de a pandémiás szigorú beutazási korlátozások miatt szinte bezárt az ország a külföldiek előtt. Még mindig nem egyszerű az ottani helyzet, de az októberi Japán Forma-1-es Nagydíjjal megnyitották az országot a versenyzők és turisták előtt.

A világbajnoki címek sorsa eldőlt, Kalle Rovanpera és a Toyota most már könnyű szívvel célozhatják meg az utolsó verseny dobogós helyeit. A Toyotának azért nem lesz olyan könnyű dolga Japánban. Hazai terepen nagy a nyomás, hogy sikerekkel zárja az évet. Hazai versenyzője Takamoto Katsuta bár élvezi a japán rajongók támogatását, azonban még soha nem állt rajthoz Japánban a Rali Világbajnokságban. A jelenlegi útvonalból is mindössze két szakaszon hajtott már korábban, amelyek nagyjából öt km hosszúságot tesznek ki. A rali többi része számára is teljesen új lesz. Ami viszont még érdekesebb, az az, hogy édesapja, Norihiko Katsuta is ott található a nevezési listán. Az idősebb Katsuta egy N csoportos Yarissal veszi fel a harcot a Rali Világbajnokság ifjabb titánjaival.

Az előző Japán Ralikkal ellentétben ez egy teljesen aszfaltos verseny lesz, így mindenki tiszta lappal indul. Korábban Hokkaido szigetén rendeztek murvás ralit, most pedig a legnagyobb szigeten, Honsún tartanak aszfaltos futamot. Az Aicsi és Gifu prefektúrák hegyei között rendezett szakaszok nehéz, technikás és szűk utakra kalauzolják a Rali Világbajnokság népes mezőnyét. A ligeteken át vezető utakon állandóan változik majd a tapadás minősége és ez nagy kihívás elé állítja a csapatokat.

„Azon kívül, hogy tudjuk, aszfaltos lesz a rali, elképzelésünk sincs arról, hogy mi vár ránk. A cél az lesz, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk, a legtöbbet kihozzuk a kocsiból, és lássuk hol kötünk ki.” – szögezte le a Spanyol Rali második helyezettje, Thierry Neuville.

2010-ben rendeztek itt utoljára futamot és akkor Sebastien Ogier nyerte meg a Japán Ralit. A franciának akkor még harcolnia kellett a gyári versenyzői helyért Dani Sordóval. Azóta nyolcszoros világbajnok lett és az idényzáró futamon is rajthoz áll, ezúttal a Citroen helyett egy Toyotával.

A rali

A 2022-es Japán Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz majd 283,87 km-t tesz ki.

A rali főhadiszállásának és a szervizparknak az Aicsiben található Toyota stadion ad otthont, ami nem messze található Nagojától. Csütörtökön a hivatalos starttal veszi kezdetét a rali a festői Kuragaike Parkban. A pénteki lesz a rali leghosszabb napja a maga 132,97 km hosszúságával. Ekkor három különböző gyorsasági szakaszon dupláznak a versenyzők. Szombaton a rajongók kedvenceként elhíresült Okazaki City szuperspeciális szakaszon duplázik a mezőny és zárja a napot. Vasárnap öt szakasszal ér véget a rali szervizelési lehetőség nélkül. Az Asahi Kougen lesz a napi nyitó szakasz és később a versenyt záró Power Stage is.

A világbajnokság állása a Spanyol Rali után:

Pilóták

  1. Kalle Rovanpera (FIN)                    Toyota Racing WRT                255 pont
  2. Ott Tanak (EST)                          Hyundai WRT                         187 pont
  3. Thierry Neuville (BEL)                    Hyundai WRT                         166 pont
  4. Elfyn Evans (GBR)                          Toyota Racing WRT                124 pont
  5. Takamoto Katsuta (JPN)                 Toyota Racing WRT NG          107 pont
  6. Sebastien Ogier (FRA)                    Toyota Racing WRT                  85 pont
  7. Craig Breen (IRL)                          M-Sport Ford WRT                   79 pont
  8. Dani Sordo (ESP)                          Hyundai WRT                           59 pont
  9. Esapekka Lappi (FIN)                      Toyota Racing WRT                  58 pont
  10. Gus Greensmith (GBR)                 M-Sport Ford WRT                   36 pont

 

Gyártók

  1. Toyota Racing WRT            503 pont
  2. Hyundai WRT                     410 pont
  3. M-Sport Ford WRT             238 pont
  4. Toyota Racing WRT NG      123 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/