Szerbia tiltakozó jegyzéket küldött Bosznia-Hercegovinának

Csárdi Antal, a Fővárosi Közgyűlés LMP-s képviselője és Hajdu Mária, az LMP emlékezetpolitikai szakszóvivője mécsest gyújt a Magyar Iszlám Közösségnek a srebrenicai áldozatokra emlékező rendezvényén Budapesten, a Hősök terén 2015. július 11-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Szerbia tiltakozó jegyzéket küldött Bosznia-Hercegovinának az Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt ért srebrenicai támadás miatt.

    A szerb külügyminisztérium közleménye szerint Belgrád azt várja Szarajevótól, hogy kutassák fel és a törvények szerint büntessék meg az elkövetőket.
„Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök jelenlétével készséget mutatott arra, hogy fejet hajtson a srebrenicai áldozatok emléke előtt, és előrelépést tegyen a térségbeli kapcsolatok terén, és ezt várjuk a többi országtól is. Bosznia-Hercegovina vezetőitől pedig a miniszterelnök elleni gyilkossági kísérlet nyilvános elítélését várjuk” –  fogalmaztak a tiltakozó jegyzékben.
Aleksandar Vucic szerb kormányfőt szombaton a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen kifütyülték, sértegették, majd műanyag palackokkal, cipőkkel, kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg. Egy kő a kormányfő alsó ajkát találta el, és eltört a szemüvege.
Szervezett támadás történt szombaton Srebrenicában – értékelte délután Vucic, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy folytatni kívánja a megbékélés politikáját a bosnyákokkal.

Forrás:MTI