Szeptember végén mégiscsak megszavazhatja a parlament a Lex Heinekenkent

Szeptember végén mégiscsak megszavazhatja a parlament a Lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet, az Európai Bizottság ugyanis elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, a jogi akadályok tehát elhárultak – közölte a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa a kormányközeli Magyar Időkkel.

A büntető törvénykönyv szerint önkényuralmi jelképnek minősül a horogkereszt, a nyilaskereszt, a vörös ötágú csillag, továbbá a sarló és kalapács. Az Európai Bizottság 2005-ben viszont elvetette a kommunista jelképek használatának általános betiltására vonatkozó kezdeményezést, és korábban már a magyar Alkotmánybíróság és a nemzetközi bíróság is kimondta, hogy önmagában a vörös csillag használata csak akkor büntethető, ha a köznyugalom megzavarására alkalmas magatartás is társul hozzá – emlékeztet az Index.