Szeptember 11. – Szakértő: több változást is elindított a 15 évvel ezelőtti terrorcselekmény

Több tanulsággal is járt az amerikaiak részére az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadás, azóta sok minden megváltozott Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint, aki az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában fejtette ki véleményét.

    Az amerikaiak korábban abban hitték, hogy sebezhetetlenek, mivel az Egyesült Államok területét mintegy kétszáz évig nem érte támadás, ugyanakkor a 15 évvel ezelőtti terrorcselekmény egyik tanulsága, hogy még ők sem mentesek a világ gondjaitól – mondta a szakértő.
    Egyúttal az is egyértelművé vált – tette hozzá -, hogy nemzetközi együttműködés kell, hiszen a terrorizmus nem egyetlen ország ellen irányul, állandó éberségre van szükség.
    Magyarics Tamás a terrortámadás utáni változások közé sorolta, hogy meg kellett változtatni az amerikai hírszerzési és elhárítási rendszert, mivel az Egyesült Államok az 1990-es évek után elhanyagolta a humán hírszerzést, helyette erősen támaszkodott az elektronikus hírszerzésre.

Forrás:MTI