Szép búcsú a nyártól

Az időjárás is kegyeibe fogadta a nyártól búcsúzókat, hétvégére kánikulával kedveskedik a vakáció elmúlásán kesergőknek. Nagyszerű programok közül választhat, aki még értékes kikapcsolódásra vágyik, és emlékezetessé akarja tenni ezt a pár napot.

Vasárnapig tart az Arcus Temporum XII. Pannonhalmi Művészeti Fesztivál. A szervezők a látogatókat Kurtág György, Joseph Haydn, Ligeti György műveiből, valamint a kortárs vokális amerikai komolyzene alkotásaiból összeállított koncertekre, kiállításra, a bencés szerzetesek által vezetett meditációs labirintusjárásra, a bazilika szimbólumrendszerét végigjáró vezetésre hívják. A koncerteknek a főapátság reprezentatív kulturális terei adnak helyet. Ma este 22.00 órakor a Koncertteremben, ahogy a fesztiváligazgató, Dejcsics Konrád fogalmaz, Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla közös improvizációban keresik az utakat a régi és az új mesterek művei között.

Vasárnapig látható a Magyar Nemzeti Galéria Picasso –Alakváltozások, 1895–1972 című kiállítása. Eddig több mint száznyolcvanezer látogató volt kíváncsi a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésében szervezett tárlatra. Pablo Picasso száz műve tekinthető meg, ez a művész festészetének legnagyobb kiállítása Magyarországon. A hétvégén a Galéria hosszabbított nyitva tartással, este 8 óráig várja a látogatókat. A budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból. Akinek még ez is kevés, átsétálhat az épület másik részébe – mintha csak az egykori Párizsban járna! – megnézni Picasso olasz barátjának,  Amedeo Modiglianinak az életműkiállítását, amely október 2-ig látható. A nagyszabású tárlat szobrokon, festményeken és rajzokon mutatja be Modigliani (1884–1920) művészetének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát.

Legendás gyermekelőadásaival búcsúztatja a nyarat a Vígszínház. A 28 éves A padlás eddig több mint 800 ezres, a 20 éves A dzsungel könyve 500 ezres nézőszámmal büszkélkedhet! Fényév távolság,  Szilvásgombóc – a hosszú évek alatt több generáció nőtt fel Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalain. A padlásban szereplő színészek között már van, aki fiatalabb, mint maga a darab. Kaszás Attila szerepében az új tehetség, Wunderlich József látható az évadban először augusztus 28-án a Szent István körúti épületben.

Hegedűs D. Géza ötlete alapján Dés László, Geszti Péter és Békés Pál írt olyan zenés játékot Kipling nagyszerű könyvéből, ami előadásszámban a magyar zenés színdarabok abszolút rekordere lett, több mint 1100-szor játszották eddig az eredeti rendezésben. A dzsungel könyve csapatában sok új fiatal színművészt és táncművészt láthatunk az évadban először augusztus 28-án a Pesti Színházban.

Nem csak növényevőknek kínál két napos életmódtanácsadást szombaton és vasárnap a 20. Vegetáriánus Fesztivál a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jógát, relaxációs foglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko- és bio szemléletű termék-bemutatókat kínál minden érdeklődőnek! A rendezvény célja, hogy eloszlassa a vegetáriánus étkezésesel kapcsolatos tévhiteket és rávilágítson arra, hogyan élhetünk egészségesen sok zöldség és gyümölcs fogyasztásával. A két nap alatt lehetőség van természetgyógyászokkal folytatott konzultációra is. Idén először lesz „főzőszoba”, ahol a fesztivál teljes ideje alatt ínycsiklandozó ételek elkészítését tanulhatják meg a látogatók. A fesztivál több zenei és tánc-programot is kínál, s amíg a szülők főznek, meditálnak vagy előadást hallgatnak, a kicsik a játszószobában tölthetik az időt. A rendezvényre a belépés ingyenes! A teljes program: www.egeszsegvar.hu

A sportot kedvelők családostul kilátogathatnak szurkolni Kiss Norbinak a Hungaroringre, ahol két nap alatt a Kamion Eb négy futamát izgulhatják végig számtalan kísérőrendezvénnyel fűszerezve. A kánikulát nehezen viselők a hosszabbított nyitva tartást vállaló budapesti strandokon élvezhetik a hűs habok áldásait este nyolc óráig.

H.G. M.