Szenzációs bemutatkozás!

Bár ezt vártuk, mégis kellemes meglepetésként érte a Ritmus Ase-t a Klausz Kristóf-Csányi Botond páros debütálása és abszolút 4. helye a Skoda Fabia R5-el a 8.Rebenland Rallye-n. Végig magabiztosan, éretten versenyeztek, szinte hiba nélkül és bár volt esély a dobogóra is, nagyon elégedettek vagyunk a tempójukkal és hogy karc nélkül hozták célba az autót, pedig ez az egyik legnehezebb verseny a Mitropa Kupában. A Kupát így is fölényesen nyerték, így most feladták maguknak a leckét, hogy hogyan tovább az idei évben!

 GM201904018

Várkonyi Szabolcs: Egyfelől nagyon szomorú vagyok, hogy nem vehettem részt a versenyen orvosi okokból, másfelől örülök, hogy tudtuk ezt a lehetőséget biztosítani egy nagyon tehetséges fiatalnak. Nagyon büszke vagyok Kristófékra, bár tulajdonképpen ezt vártam tőlük, bebizonyították, hogy már megértek arra, hogy egy ilyen autóval is gyorsan és magabiztosan közlekedjenek, bár nehezek voltak a körülmények. Száraz volt az út, de nagyon poros volt a felülete, így nagyon nehéz volt a tempót eltalálni. Próbáltam legalább a gumiválasztás terén segíteni, de hiába mentem leskelődni helyi nagy csapatokhoz, mindenkinek le volt takarva gumi jelölés, így a saját fejünkből kellett okoskodni. Át kell beszélnünk ezek után a folytatást, lehet, hogy Kristóféknak változtatni kellene az idei terveiken!

Klausz Kristóf: Bár sajnálom, hogy Szabolcs nem tudott részt venni a versenyen, de nagyon hálás vagyok a lehetőségért. Nagyon élveztem a tökéletes autót, bár lényegesen fárasztóbb volt, mint egy 2WD autóval versenyezni. Megpróbáltam fokról fokra gyorsabban menni, ez látszik is az időkön, az első napi hátrányunkat a gyorsokon a második napra le tudtuk a felére, néha a negyedére csökkenteni. Szerencsére ez már a sokadik Rebenland Rally-em volt, így legalább a pályákkal nem kellett foglalkoznom. A legnagyobb gondot a sebbességi fokozatok megtalálása volt, második nap az volt a terv, hogy mindenhol egyel magasabban fordulok, mint az R2-essel és ez működött is. Bár volt esélyünk az összetett dobogóra, az utolsó gyorsra minimális előnnyel érkeztünk, de aztán a 3. kanyarban kicsit túlcsúsztunk, így nem akartam kockáztatni a célba érkezést. Így is örülök a 4. helynek és a Mitropa győzelemnek, köszönjük a szponzoroknak a támogatást és a Korda Racing-nek a tökélete autót!

 GM201904001

Csányi Botond: Fantasztikus hétvégén vagyunk túl! A Skoda Fabia R5-ös autóval az első éles bevetésünkön sikerült az abszolút értékelés negyedik, és a Mitropa Cup első helyén végeznünk. Nagy csatát vívtunk az összetett értékelés harmadik helyéért. Úgy gondolom, hogy fokozatosan, tudatosan építettük fel az egész versenyt. Egy jó itinert sikerült kidolgoznunk, Kristóf végig maximális teljesítménnyel, stabilan vezetett. A Skoda végig tökéletesen működött, a Korda Racing csapatának ezúton is köszönjük a kiváló munkát. Rengeteget tudtunk tanulni ezeken a pályákon, az időjárás is kegyes volt hozzánk, a tavalyi évhez képest, most kiváló körülmények között tudtunk versenyezni. Köszönjük a Ritmus Ase támogatását, hisz nélkülük nem tudtunk volna részt venni a rendezvényen.

 GM201904008

Partnereink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Droidx, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Riwax, Vasút Komplett,, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., Sun&Fun Holidays, CATA, RD InterBox Trans Kft., Horsens Partners Kft., Castrol, Levi-metal Kft., Aqua-Start Kft.