Szenes Iván tegnap ünnepelte volna 92. születésnapját

„Úgy szeretném meghálálni”, „Mindenkinek van egy álma”, „Kicsi gyere velem rózsát szedni”,

Az ifjú Szenes Iván az akkori Rezső téren.jpg: Szenes archívum

Az ifjú Szenes Iván az akkori Rezső téren.jpg: Szenes archívum

„Nem csak a húszéveseké a világ”, „Hipp hopp jön Vuk”… Csak néhány sláger minden idők legtöbbet játszott magyar dalszerzőjétől, Szenes Ivántól. Az EMeRTon-díjas magyar író, dalszövegíró, érdemes művész tegnap ünnepelte volna 92. születésnapját és mi sem lehetne számára nagyobb ajándék, minthogy Józsefváros Önkormányzata egyöntetűen támogatja a Rezső tér nyugati részének Szenes Iván térre való átnevezését, melyről szerdán fog dönteni a Fővárosi Közgyűlés.

Szenes Iván, Józsefváros díszpolgára, ikonikus lakója volt a térnek, ahol nemcsak ő élt és alkotott egész életében, de már édesapja, Szenes Andor, a ’30-as évek népszerű színpadi és slágerszerzője is itt írta dalait Kálmán Imrével és Lehár Ferenccel.

Halála óta évente tízezer látogató jön el ide, a hagyományos Szenes Iván Emlékkoncertre. A művész lányát, Szenes Andreát örömmel tölti el, hogy az előterjesztést politikától függetlenül mindenki egyöntetűen támogatta a képviselő-testületben.

Andrea szerint édesapja egyik különleges tulajdonsága, hogy összehozza az embereket, adja, terjeszti a jóságot.

„Személyétől és a slágereitől jobban érzik magukat az emberek. Dalai generációkon átívelőek, mindig is összehozta az embereket. Sosem volt megosztó. Művészi hitvallása is az volt, hogy ő egy a 10 millió magyar közül, egy kicsivel több verselési készséggel és zenei érzékkel megáldva. Ennyire azonosulni tudott a közönségével, az országgal. Nemzeti slágerköltőnek tartom. Talán nem véletlen, hogy Petőfi Sándor volt a kedvenc költője, több mint száz Petőfi verset tudott kívülről. Gyermekkoromban sokat játszott velem, hogy én is megtanuljam azokat!”- emlékszik vissza Andrea.

„Nagy öröme volt, hogy a közönség is ugyanennyire azonosult vele, hisz ők tették Magyarország legjátszottabb szerzőjévé. Hiszem, hogy szellemisége velünk él. A Szenes Iván tér a találkozások tere, a magyar hagyományok őrzője. A találkozásokból nagy és jó dolgok születhetnek.” – tette hozzá a művész lánya, Andrea.

Sok magyar művész megfordult az akkori Rezső téren Szenes Iván otthonában. Ezekből a különleges találkozásokból tucatnyi film, kétszáz színdarab és több mint kétezer sláger született: „Mondd, miért szeretsz te mást?, Tölcsért csinálok a kezemből”, „Félteni kell”, „Kislány a zongoránál”, „Kétszer kettő néha öt”, „A legtöbb ember ott hibázza el”, “Próbálj meg lazítani”, „Ha legközelebb látlak”, „Ott fogsz majd sírni”, „Nehéz a boldogságtól búcsút venni”, „Okosabban kéne élni”, “Mama”, “Isten veled édes Piroskám”, „Szeretni bolondulásig”, „Kicsit szomorkás a hangulatom máma”, „Engem nem lehet elfelejteni”, hogy csak néhányat említsünk, mi meg csak csodálkozunk, hogy  ezt is, meg azt is Szenes Iván írta.

Szenes Iván halálának első évfordulóján, 2011. szeptemberében a Rezső téren nagyszabású koncerttel emlékeztek a művészre, amit azóta is minden évben megrendeznek. A koncert ötletgazdája Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere volt.

„Édesapám elmenetele után meglátogatott Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, hogy mondjon néhány vigasztaló szót. Leült abba a székbe, ahova leginkább Hofi Géza szokott, és egyszer csak megszólalt. Legyen Szenes Iván Emlékkoncert itt a Rezső téren, ahol a slágerek születtek.  Rögtön irigykedni kezdtem, hogy ez a fantasztikus ötlet nem nekem jutott eszembe. Ez egy világkülönlegesség, hisz sehol a világon nincs olyan koncert, amely ott tudott megvalósulni, ahol maguk a dalok születtek, a legtöbb magyar sláger itt íródott, ezen a téren. Hát így kezdődött 6 évvel ezelőtt. Már az első koncerten elhangzott az ötlet, hogy az ötödik után jó lenne, ha Szenes Iván tér lenne. emlékszik vissza Szenes Andrea.

 

A tér átnevezését olyan művészek kezdeményeztek és álltak mellé, mint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Nagy Feró, Koós János, Aradszky László, Rakonczai Imre, Nyári Károly, Kocsis Tibor, Wolf Kati, a Szenes dalok énekesei és az emlékkoncertek fellépői, akik a következő koncertre szeptember 11-én várják a Szenes közönséget a térre.

„A Rezső tér átnevezése egy józsefvárosi újítás abban az értelemben véve, hogy ez egy funkcionális tér. A Szenes Iván tér a találkozások tere. Nem véletlen az, hogy mindenki idejött apukámhoz alkotni és hogy itt, ezekből a különleges találkozásokból született meg ezen a helyen a legtöbb magyar sláger. Kultúrtörténeti hely. Már az első emlékkoncertünkre nagyon sokan eljöttek, utána pedig még többen, 10.000 ember látogatott el a térre. Az emlékkoncertet megelőzően soha ennyi ember együtt nem volt még ezen a téren. Úgy gondolom, hogy a Szenes Iván tér a találkozások, az emberek összehozásának, az ötletek, a gondolkodás és alkotás tere. A kis tér átnevezése igazán méltó és a létező legkedvesebb születésnapi ajándék édesapámnak, aki éppen ma lenne 92 éves. Minden díjnál, minden elismerésnél sokkal többet jelent ez neki, hogy ilyen sokan eljönnek hozzá ma is ide, mert annyira szerette Józsefvárost és ezt a teret az ő régi házával. Még a sírkővére is ezt tervezte felrajzoltatni. Otthonülő volt, szinte mindig itt tartózkodott, és aki akart tőle valamit, mindig ide kellett jönnie, de megérte, mert mindig jót adott az embereknek. Ha van Túlvilág, és higgyük együtt ezt, akkor én szeretném ezt a sok jót meghálálni.” – mondja Szenes Andrea.

Addig sem kell azonban nélkülöznünk a művész népszerű dallamait. Nemrég jelent meg egy CD „Merj álmodni Magyarország” címmel, mely a szerző hazájáról írt legszebb dalait tartalmazza. Szenes Andrea reméli, hogy a lemezen felcsendülő slágerek azokban is nosztalgiát ébresztenek, akik már távol élnek hazájuktól.