Száz éves lenne a csodazongorista

Ma száz éve született Cziffra György zongoraművész. Az ünnepi hangverseny szervezőit idézzük: „Egyedülálló zenei tehetsége Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos zongoratechnikai és improvizációs készsége miatt. Liszt és Dohnányi nyomdokain egy olyan előadói hagyományt képviselt, amelyben elevenen él a bravúros improvizációs könnyedség és a különböző stílusok szintetizálásának magától értetődő képessége. Széles repertoárján elsősorban Liszt, Schumann, Chopin, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek. 1921. november 5-én Budapesten látta meg a napvilágot. Dohnányi Ernő mentorálásával nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, ahol Weiner Leó, Ferenczi György és Keéri-Szántó Imre voltak a tanárai. A II. világháborúban szovjet fogságba került, majd munkatáborba. Később kényszerűségből – mivel pódiumon nem kapott lehetőséget – bárokban kezdett zongorázni, a pesti éjszakai élet ünnepelt és legendás „csodazongoristája” lett. 1956-ban Párizsban, majd Senlisben telepedett le. Üstökösként robbant be a nemzetközi klasszikus zenei életbe. Nevét Richterrel és Horowitzzal együtt emlegették. Karrierje csúcsán alapítványt hozott létre a fiatalok támogatására. Világkarrierje, tudása, egyénisége, fiatalokat felkaroló munkássága ma is példaértékű. Cziffra tengernyi szenvedés árán kiharcolt életeszménye és művészi krédójának lényege ugyanaz – az ember és a zene szabadsága.”

Cziffra Györgyre emlékezünk tehát a zongoravirtuóz századik születésnapján, 2021. november 5-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Cziffra György Emlékév kiemelt eseményeként. Az ünnepi gálahangversenyre Cziffra Psodia címmel komponált új művet Eötvös Péter. A szerző első zongoraversenyét Balázs János mutatja be a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarával és a kiemelkedő finn karmester, Mikko Franck vezényletével.

 

HGM