Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak a húszik ellen

Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén a síita húszi lázadók ellen – jelentette be helyi idő szerint szerda este újságíróknak Washingtonban Rijád amerikai nagykövete.

    Az Egyesült Államok egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselő szerint támogatja Rijád katonai fellépését a húszi fegyveresek ellen – noha maga abban nem vesz részt.
    A katonai akcióban Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet szerint “több mint tíz ország” vesz részt. Az egyiptomi hírügynökség szerint Kairó, Szaúd-Arábiával és a többi Perzsa-öböl-menti országgal egyeztetve, politikai és katonai támogatást nyújt a hadművelethez.
    A légicsapások közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődtek, helyi lakosoktól származó értesülések szerint katonai repülőgépek támadták a jemeni főváros, Szanaa repülőterét.
    Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövetnek az amerikai fővárosban elmondott tájékoztatása szerint a hadművelet célja Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök törvényes kormányának megvédése az Irán által támogatott síita lázadóktól. Hasonlóképpen a Hádi-kormány megoltalmazását hozták fel a támadás indoklásaként közös nyilatkozatukban az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai (Szaúdi-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Bahrein és Katar).
    “Az erő alkalmazása mindig az utolsó eszköz, nagyon vonakodva tettük meg ezt a lépést a GCC-n belüli és kívüli partnereinkkel” – mondta a Washingtonba akkreditált szaúdi diplomáciai misszióvezető, rámutatva, hogy a művelet részvevői meg kívánják akadályozni Jemen széthullását.
    Dzsubeir az akcióban részt vevő országokra bízta, hogy felfedjék szerepvállalásukat.
    Washingtoni illetékesek előző nap, kedden közölték, hogy Szaúd-Arábia katonai erősítést vezényelt déli, Jemennel szomszédos határára, de Rijádban azt mondták, hogy az intézkedés kizárólag védelmi jellegű.
    A jemeni kormány az elmúlt napokban több alkalommal kért katonai segítséget a térségbeli arab országoktól.

Forrás:MTI