Szalagkorlát után győzelem Nyirádon

Egy meghiúsult svédországi tesztelés és egy hosszú út után érkezett  – kicsit ráadásul megkésve – Luigi szombaton Nyirádra, ahol FIA CEZ (Centrál European Zona Championship) és Ob futamot rendeztek.
– Nagyon fáradtak voltunk, ezért a szabadedzéseket kihagytuk – kezdi beszámolóját a regnáló bajnok, Luigi – Az első kvalifikációs futamon nekiugrottam a pályának, rögtön Eb tempót próbáltam diktálni, ami eleinte még jól sikerült, de egy kis hibát vétettem, ami miatt az autóval a szalagkorlátban kötöttem ki.
A balesetben leszakadt az autó jobb első futóműve, amit a szerelők csak egész éjszakás munkával tudtak megjavítani,
reggelre viszont készen lettek, így – a mezőny végéről – elkezdhette a felzárkózást Luigi.
1
– Másnap az utolsó helyről indultam – folytatja beszámolóját Luigi -, a második és harmadik előfutamot nyertem, 
majd a saját elődöntőmet is magabiztosan hoztam. Ezzel első soros lettem a döntőben, ahol rajt-cél győzelmet arattunk.
– Nagyon tetszett a pálya, rettentő jó volt megint Magyarországon menni – zárja a riportot a boldog győztes –, az autó is nagyon jó volt, 
bár a sérülésből adódó hátrányosságai némi tempó hiányt hoztak, de így is sikerült győzni.
Nagyon köszönöm szerelőim –  Linkovits Béla, Laukó Mihály és ifj. Laukó Mihály – emberfeletti munkáját, ez a győzelem az övék. A nyirádi verseny eredményének fényében nagyon bizakodva megyünk jövő héten a Super1600-as Rallycross Európa-bajnokság soron következő futamára, Németországba.
 
 
 
Luigi Motorsport