Száguldás a hó és jég hazájában

A Rali Világbajnokság második fordulója a szezon egyetlen igazi télies-havas versenye. A szezonnyitó Monte-Carlo Ralin az észak-franciaországi változó télies körülményeknek köszönhetően a mezőny már belekóstolhatott a télies utak kihívásaiba. Ennek ellenére a Svéd Rali az, ahol igazán nagy megpróbáltatások elé néznek az ezekhez a körülményekhez nem szokott pilóták. Nem véletlen, hogy tavaly a finn Jari-Matti Latvala vihette innen haza a győztes trófeát.

Amber-Sved_Rali_2017-Ogier

Ez a skandináv rali – amely Svédország mellett ezúttal is ellátogat Norvégiába – mindig is egy klasszikus téli verseny volt szegecses gumikkal nagyon gyors és látványos gyorsasági szakaszokon. Volt olyan év a közelmúltban, amikor komoly veszélybe került a rali a különösen enyhe télnek köszönhetően, de idén ez a veszély nem fenyeget. Hatalmas hómennyiség és cudar hideg várja a ralis csapatokat. A gumiválasztás Monacóhoz hasonlóan itt is kritikus fontosságú. A jeges utakon a szegecses gumik repítik a pilótákat, de amint aszfaltra érnek, a szegecsek miatt tapadást veszítenek az autók.

Ritka, hogy nem skandináv pilóta nyeri ezt a ralit, de azért időnként megesik. Így volt ez 2015-ben és 2016-ban is, amikor is a szezont nagyon dominánsan kezdő Sebastien Ogier a monacói győzelmet követően Svédországban is begyűjtötte az első helyért járó trófeát. Ogier mellett egyedül Sebastien Loebnek sikerült nem skandinávként a svéd dobogó legfelső fokára felállnia.

 Amber-Sved_Rali-Wilson

2017-ben Ogier nem tudta megismételni ezt a bravúrt a Forddal. Bár nyert Monacóban, a svédországi győztes trófea végül a Toyotához került Latvala révén. 2014 óta először állhatott skandináv pilóta a dobogó legtetején. Tavaly Ott Tanak és Sebastien Ogier követte Latvalát a második és harmadik helyen. Érdekesség, hogy a 2012 óta eltelt időszakban Latvalának és Ogiernek sikerült egyedül célba érnie elsőként a Svéd Ralin. Latvala egyébként elsőként pont 10 éve, 2008-ban nyert ezen az északi viadalon.

Ikonikus nevek is elindulnak a Svéd Ralin. Henning Solberg és YazeedAl Rajhi visszatér a ralis porondra a Ford Fiesta WRC-vel. Petter Solbergnek is sokan örülhetnek majd. A rendkívüli népszerűségnek örvendő norvég pilóta a történelmi kategóriában indul majd el a Ford Escort RS1800-asával. A navigátora pedig saját felesége, Pernilla lesz. A 2017-es Rallycross bajnok, Johan Kristoffersson is rajthoz áll Svédországban, csakhogy most egy Skoda Fabia R5-össel hódítja meg a havas utakat. Neki ez lesz a második kiruccanása, hiszen 2016-ban 11. lett a WRC2 kategóriában. Lorenzo Bertelli is rajthoz állt volna a hétvégén, de Twitter oldalán bejelentette, hogy előre nem látható és el nem halasztható munkája révén végül még sem tud ott lenni a ralin. Az olasz pilóta pedig régóta, a tavaly áprilisi Argentin Rali óta nem indult el a Rali Világbajnokságban.

 Amber-Sved_Rali_2017-Latvala

Mads Östberg is visszatér a világbajnokság porondjára. Két év után ismét egy Citroennel áll rajthoz a hétvégi ralin. A francia gyártó visszahozta a 30 éves pilótát annak érdekében, hogy javítson esélyein a havas-jeges ralin. Hárman szelídítik a C3-ast Svédországban, Östberg mellett Kris Meeke és Craig Breen bizonyíthat. Östberggel valószínűleg nem tesz rossz lóra a Citroen, hiszen 2011-ben második lett és négy dobogós helyezést ért el 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban. Ráadásul északi pilóta révén a frissen behavazódott terep jól fog feküdni neki.

A címvédő M-Sport idén is remekül kezdte az évet, s a brit székhelyű csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy az első ralin elért sikerük folytatódjon. „Mindhárom csapattal átfogó tesztet hajtottunk végre korábban és mindannyian nagyon jó érzésekkel zárták a tesztet. Lássuk, hogy mire leszünk képesek.” – szögezte le Malcolm Wilson csapatfőnök. „Azt várjuk, hogy nagyon erős lesz a verseny és tudjuk, hogy a skandináv pilóták csúcsformában lesznek, de nekünk is három erős jelöltünk van. Sebastien háromszor is nyert itt és Elfyn szintén egy korábbi Svéd Rali-győztes, a 2016-os WRC2 kategóriában lepipálta a helyieket.” – tette hozzá.

A rali

A rali központja Sunnéba került, amely 35 km-re délre található a Torsby szervizparktól. Svédország és Norvégia fagyott erdein halad majd át a mezőny.

Csütörtök este a karlstadi ügetőre kilátogatók nagy csúszkálások szemtanúi lehetnek az esti látványos gyorsasági szakaszon. Ezt a szakaszt 48 óra múlva ismétlik. A pénteki nap végén rendezett gyorsasági szakaszokra a mezőny átutazik a szomszédos Norvégiába. Szombaton Svédországban a hagforsi klasszikus havas szakaszokon halad át a mezőny, s lesz olyan is, amelyen 2013 óta nem versenyeztek.

Idén sem kell nélkülöznünk a híres Colin’s Crest ugratót. A néhai Colin McRae-ről egy díjat is elneveztek, amelyet a leghosszabb ugrást elérő pilóta kap meg. A rekordot Eyvind Brynildsen tartja 45 méterrel 2016-ból. Vasárnap mindössze három gyorsaságit teljesít a mezőny, s a Torsby-nél megtartott Power Stage-el ér véget a rali.

A 2018-as Svéd Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 314,25 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja 1400,79 km.

Az elmúlt évek győztesei:

2017 J-M Latvala (Toyota)

2016 S Ogier (VW)

2015 S Ogier (VW)

2014 J-M Latvala (VW)

2013 S Ogier (VW)

2012 J-M Latvala (Ford)

2011 M Hirvonen (Ford)

2010- M Hirvonen (Ford)

2008     J-M Latvala (Ford)

2007     M Grönholm (Ford)

2006    M Grönholm (Ford)

2005     P Solberg (Subaru Impreza)

2004     S Loeb (Citroën Xsara)

2003     M Grönholm (Peugeot 206)

2002     M Grönholm (Peugeot 206)

2001     H Rovanperä (Peugeot 206)

2000     M Grönholm (Peugeot 206)

1999     T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1998     T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1997     K Eriksson (Subaru Impreza)

1996     T Mäkinen (Mitsubishi Lancer)

1995     K Eriksson (Mitsubishi Lancer)

1994     T Radström (Toyota Celica)

A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták

  1. Sebastien Ogier (FRA)                       M-Sport WRT                                            26 pont
  2. Ott Tanak (EST)                          Toyota Racing WRC                                 18 pont
  3. Jari-Matti Latvala (FIN)                     Toyota Racing WRC                                 17 pont
  4. Kris Meeke (GBR)                          Citroen WRT                                             17 pont
  5. Thierry Neuville (BEL)                       Hyundai WRT                                            14 pont
  6. Elfyn Evans (GBR)                          M-Sport WRT                                              8 pont
  7. Esapekka Lappi (FIN)                         Toyota Racing WRC                                   6 pont
  8. Bryan Bouffier (FRA)                          M-Sport WRT                                              4 pont
  9. Craig Breen (IRL)                          Citroen WRT                                               2 pont
  10. Jan Kopecky (CZE)                            Skoda Motorsport II                                  1 pont

Gyártók

  1. M-Sport WRT                            33 pont
  2. Toyota Racing WRC                           33 pont
  3. Citroen WRT                            18 pont
  4. Hyundai WRT                            14 pont

 

(Forrás: Amber PR)