Swift Cup Europe – I futam

A hétvége legnépesebb mezőnyét a Swift Cup Europe és az osztrák Suzuki Kupa mezőnye alkotta, ahol mintegy harminc versenyző várhatta a rajtot. A rajt meglepően békésen sikerült, minden gond nélkül jött el a mezőny. A futam talán leglátványosabb teljesítménye Csik János nevéhez fűződött, aki egy korábbi körben történő pályaelhagyás miatt a felügyelő testület határozata szerit a superpole helyezettek mögül a tizenegyedik helyről rajtolhatott. Talán ez is motiválta, hogy óriási menetelésbe kezdjen, és már a második körben megfutotta a legjobb kört. A rajt utáni harmadik körben Molnár, Forrai, Mészáros volt a sorrend. A negyedik körben Csík már a hatodik helyen járt, míg Bernula István a negyedik helyre jött fel. Molnár Bendegúz közben folyamatosan növelte az előnyét az élen. Csík ezután folyamatosan jött előre, Bernula Istvánt is megelőzve, a negyedik helyig. Félidő környékén a korábbi junior bajnok Benyó Máté hibázott, így ketten is elmentek mellette. A szintén a bajnokság esélyesei közé tartozó Balog Zoltán pedig visszaesett a hetedik helyre. Sajnos még az utolsó kör is szedett áldozatot, Borsi Gergő kényszerült műszaki hiba miatt feladni a versenyt a tízedik hely környékéről. A befutónál a RaceStar tehetségkutató idei győztese, Molnár Bendegúz élete első Pannónia-ringi versenyén elsőnek haladt át a célvonalon óriási előnnyel. Mögötte Forrai Gábor, majd Mészáros Gábor futott be. A versenyt követően a felügyelő testület sorozatos pályaelhagyások miatt hét versenyzőt büntetett meg, így a dobogós helyezések is átalakultak. Ezzel Molnár mögött Csík János került a második helyre, Bernua István a harmadik legjobb lett. Forrai és Mészáros a negyedik-ötödik helyre csúsztak.

Balog Zoltán:„Elég hátulról rajtoltam a tízedik helyről, majd sikerült két-három helyet előre jönnöm. Aztán kicsit elfogyott a tempó, de visszajött a kocsi ereje és sikerült az osztrákokat megelőznöm, akik előttem voltak. De addigra már az első öt-hat körben elment az esély, hogy felzárkózzam az élmezőnybe. Muszáj volt minél előrébb verekedni magam, hogy ne veszítsek túl sok pontot a bajnokságban.”

Forrai Gábor: „Egy nagyon jó, korrekt kis küzdelem volt, bár vigyáztunk is egymásra. Bendegúz nagyon elhúzott az élen, nem volt esélyünk utolérni, ráadásul az elején hibáztam is egyet egy váltásnál és az is közrejátszott. Utána meg már csak próbáltam kímélni a gumikat, de azért így is kaptak rendesen, úgyhogy érdekes lesz a második futam.”

Mészáros Gábor: „Sokkal többet nem nagyon tudtam volna kihozni ebből. Gáborral egy jót csatáztunk az elején, de Bendegúz nagyon meglépett és utána már inkább arra figyeltem, hogy tartsam a helyet, és hogy a mögöttem lévők ne tudjanak közeledni, mert Csík Jani meg Bernula Pisti elég jól feljöttek ránk.”

Molnár Bendegúz: „Hát igazából nem is tudom, hogy sikerült ilyen jól a rajt, de sikerült eljönnöm és utána csak néhány körön keresztül tudtak jönni velem. Nyomtam a gázt, ahogy bírtam, hogy növeljem az előnyt olyan öt- hat körön keresztül, aztán inkább már csak arra figyeltem, hogy hol jönnek a fiúk és próbáltam tartani a távolságot. Először versenyzem itt a Pannónia-ringen, így nagyon örülök az eredménynek. Tetszik a pálya is, bár nagyon eszi a gumikat, de talán most a hűvösebb idő miatt jobb egy kicsit a helyzet és kevésbé fogytak, így a következő futamra is talán elég jók lesznek a gumik.”