Svájci lap a magyar menekültpolitikáról

Magyarországot ugyan túlterhelik az érkező menekülthullámok, az ország mégis ellenáll annak, hogy a kérdésben közös európai megoldás szülessen – írta szerdai kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap.

    A szerző szerint Magyarországon ellentmondás alakult ki, hiszen Orbán Viktor kormányfő a kelet-európai országok között a kemény álláspontot képviseli menekültügyben, országát ugyanakkor külső segítség nélkül kaotikus állapotok fenyegetik.
    Magyarországnak érdeke lenne az unióval való jobb együttműködés – írja szerző, aki szerint a menekültelosztási kvóta jól jönne az országnak. A cikkíró úgy véli, hogy a magyar kormány menekültpolitikája csupán a határvédelemre korlátozódik.
    A kommentár szerzője ugyanakkor kijelenti: nem tisztességes dolog Magyarországot azzal vádolni – mint azt az osztrák kancellár tette -, hogy az ország nem kötelességtudó a menekültek regisztrálásának kérdésében.     Olaszországgal és Görögországgal ellentétben Magyarország a menekülteket a schengeni határon következetesen elfogta – olvasható a cikkben.
    Magyarország schengeni határországként egy hatalmas “gyorsulási” folyamat végén áll: hiszen Görögország, Macedónia és Szerbia menekültpolitikája abból áll, hogy azonnal továbbengedi a menekülteket, amennyiben azonban Magyarország is így járna el a migránsokkal, az unióban a menekülthullámok ellenőrizhetetlenné válnának – írja a szerző.
http://www.nzz.ch/international/europa/hilflose-grenzwaechter-1.18605964?extcid=Newsletter_02092015_Top-News_am_Morgen

Forrás:MTI