Suba Róbert ezüstérmes

 subaA brandenburgi felnőtt Európa-bajnokság első versenynapján csak parakenuban rendeztek döntőket, az ép sportolók az 500- és 1000 méteres elő-, illetve középfutamokban szálltak vízre. Három versenyszám kivételével minden A döntőbe kvalifikálták magukat a magyarok. A V1-es kategória 200 méteres döntőjében pedig a parakenus Suba Róbert ezüstérmet szerzett a lengyel Tokarz mögött.

Magabiztosan jutott tovább már az előfutamból 1000 méteren Csipes Tamara, Vajda Attila, kenu párosban a vb-aranyérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert, K-2-ben pedig Tóth Dávid és Kulifai Tamás. Vasbányaiék a győzelem ellenére nagyon elégedetlenek voltak a körülményekkel.

“Szégyenletes, hogy ilyen pályára tesznek egy világversenyt, szinte evezhetetlen. Leginkább arra kell figyelni, hogy ne essünk ki a hajóból, a hullámok akár egy méterrel is arrébb tudnak tenni minket” – mondták az MTI-nek a páros tagjai, ugyanakkor hozzátették, hogy meg fogják nyerni a finálét.
A Szabó Gabriella vezette 500 méteres női kajaknégyes – Kozák Danutával, Kárász Annával és Vad Ninettával -, amely más összeállításban ugyan, de címvédő az Eb-n, ugyancsak egy rendkívül magabiztos futamgyőzelemmel kezdett, egy hajóhosszal nyert és egyből a döntőbe került.

Kammerer Zoltán, aki 1996 óta először indul egyesben világversenyen, K-1 1000 méteren nem jutott be az A-döntőbe, neki a délutáni középfutamban nemcsak az ellenfelekkel, hanem a viharos széllel is meg kellett küzdeni. A háromszoros olimpiai bajnok ennek ellenére sokáig a továbbjutást érő harmadik helyen haladt, a hajrához érve azonban a lengyel Rafal Rosolski megelőzte, így – 13 századmásodperccel lemaradva – negyedikként ért célba és a B döntőbe került.

NK-1 500 méteren Kozák Danuta tudva azt, hogy csak az első hellyel spórolhatja meg magának a középfutamot, fölényes győzelmet aratott. A férfiaknál K-1 500 méteren Gál Péter – aki élete első felnőtt világversenyén szerepel -, a középfutamban búcsúzott. C-2 500 méteren a viharos szél kifogott a Vass András, Varga Dávid pároson is, a visszalőtt rajt után ötödikként értek célba a középfutamban, így nem lehetnek ott az A döntőben. C-1 500 méteren a szintén újonc Szabó Kristóf ugyanakkor megörvendeztette a magyar szurkolókat, a harmadik helyen végzett középfutamában, és ezzel bejutott a fináléba.

K-4 1000 méteren az előfutamban szerzett második helyével egyből a döntőbe került a Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila összeállítású kajaknégyes. Ami az 500-as párosokat illeti, a kajakos hölgyeknél Szabó Gabriella, Csipes Tamarával második lett az előfutamban, a Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó pedig harmadik, így mindkét egység egyből a fináléba került.

Férfi C-4 és női K-2 1000 méteren a kevés nevező miatt csak döntőt rendeznek, azaz a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál összeállítású kvartettnek és a Medveczky Erika, Sarudi Alíz duónak nem kellett vízre szállnia az előfutamok során.

“Összességében azt hiszem, jó napot zártunk, persze jobban örültem volna, ha Kammerer Zolinak sikerül bejutnia a döntőbe. Elégedetlenségre azonban nincs okunk” – értékelte a nyitónapot Storcz Botond vezetőedző. – Nem tudom szó nélkül hagyni a körülményeket, ilyen pályán én nem rendeznék versenyt. Szeged egy külön minőséget képvisel nemzetközi viszonylatban is, de Magyarországon legalább három-négy jobb pálya is van ennél. A szél mindenhol fújhat, az a baj, hogy ez a pálya szélben szinte evezhetetlen.”

Szombat délelőtt a 200 méteres előfutamokat rendezik az Eb-n, majd délután már a döntők következnek: a nyolc közül hétben lesz magyar hajó.