Strongman: Juhász Péter meghívót kapott a Bajnokok Ligájába

A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival 

Kellemes meglepetésben volt része Juhász Péternek június végén: az egyik edzését követően a Strongman Champions League szervezőinek üzenete várta a mádi erősembert, melyben meghívták a sorozat finnországi állomására.

A Bajnokok Ligája vár Juhász Péterre. A többszörös magyar bajnok erősember június végén kapott meghívót az Európa legjobbjait felvonultató sorozatba, így július utolsó hétvégéjén Finnországba látogat.

„A téli holtidényben a párom segítségével készítettem egy anyagot az eddigi eredményeimről, nem csupán a versenyeken elért helyezésekről, hanem a különböző számokban elért rekordjaimról, súlyokról. Úgy voltam vele, nem veszíthetek semmit, ha elküldöm ezt az anyagot a Bajnokok Ligája szervezőinek. Úgy voltam vele, ha nem nézik meg, nem nézik meg, de egy próbát megér. Hónapok teltek el, nem is igazán számítottam már a megkeresésre, és most mégis itt tartunk. A szervezőkkel való egyeztetés után már lefoglaltuk a repülőjegyet, megkaptam a pontos programot is, így tudom, mire készüljek. Nagy kihívás lesz, olyan kihívás, amire jó ideje vágytam” – mondta a Prémium Médiának Juhász Péter a felkérés után.

„Tizennégy éve edzek, tizennégy éve hajt a vágy, hogy a nemzetközi porondon is kipróbálhassam magam. Hiszek abban, hogy mostanra érett be a dolog annyira, hogy fizikai teljesítményben és fejben is elértem azt a szintet, reális legyen egy ilyen megmérettetés” – tette hozzá a mádi tűzoltó, aki nem aprózza el a célokat, szeretne a középmezőny élén végezni, és ezzel olyan teljesítményt nyújtani, ami a későbbi fordulókra is meghívót érhet.

A kétnapos versenyen összesen nyolc szám vár majd a résztvevőkre – az első napon három, a másodikon öt.

„Rönknyomás, felhúzás és kőgolyópakolás lesz az első nap, majd autótartás, magasba dobás, egy vegyespakolás – ami nekem kifejezetten menni szokott, így végre kiderülhet, hogy nemzetközi szinten mire leszek képes -, lesz egy keretcipelés lengősúllyal, majd egy újabb kőgolyóemelés, 130 kilótól horrort jelentő 245-ig. 190 kilóig húszasával emelkedik a súly, utána pedig 215 majd 245. Érzékeltetésül, a magyar csúcs 228 vagy 232 kiló, hallottam már mindkét adatot több embertől is, és ez egy húszéves rekord. Őszintén megmondom, számomra a 215 kiló a cél, ha addig eljutok – nyolcadik versenyszámként, ott is négy golyót már felpakolva – nem lesz gyenge dolog, viszont annál kiválóbb bemutatkozás.”

A júliusi verseny amolyan ugrás az ismeretlenbe Juhász Péter számára, aki azonban pont erre vágyott.

„Bizakodó vagyok. Évek óta arra vágyok, hogy egy új országban, új mezőnyben, új ellenfelekkel mérhessem össze az erőmet. Plusz motivációt kaptam. A számok is fekszenek. Szeretnék az első hatban, hétben benne lenni. Ez lenne a minimumelvárás magamtól. Ha ez összejönne, esélyem lenne a mezőnyben maradni: a többi közt Portugáliában, Törökországban és Romániában lesznek még BL-versenyek az idényben. A különleges kihívások pedig ezzel még nem értek véget.

„Az edzések mellett rögvest elkezdtem fejleszteni az angoltudásomat. Akikkel beszélgettem, mind azt mondják, elengedhetetlen, hogy az ember a fizikai teljesítménye mellett a megnyilvánulásaival is minél jobban eladja magát. Sokkal nagyobb médiafigyelemmel jár együtt ez a versenysorozat, mint amihez idehaza szoktunk. Szeretnék mindenkire a lehető legjobb benyomással lenni. Úgy érzem, végre megkaptam az esélyt, amire vártam: most tudni kell élni is vele” – tekintett előre a mádi kiválóság.