Sport és buli

Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokunk

Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokunk

Ezúttal a Magyar Olimpiai Bizottság tárgyalótermében futottak össze néhányan olimpikon és paralimpikon sportolóink közül, hogy népszerűsítsék az immár nagykorúvá érett Budapesti Nagy Sportágválasztót.

A május 27–28-án a Merkapt Sportközpontban rendezett eseményen a hagyományoknak megfelelően több mint száz díjmentesen kipróbálható sportág jelenik meg, játékosan felajánlva gyerekeknek és felnőtteknek a rendszeres testmozgást. A jópofa szabadidősportos összejövetelekből aztán az egyéniségüknek, adottságaiknak, tehetségüknek megfelelő sportágat választók akár a versenysportban is kipróbálhatják magukat. 2016-ban, a paralimpia évében a parasportágakat is ki lehet próbálni. A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek bemutatására is vállalkozott.

Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnokunk, a Sportágválasztó szóvivője a rendezvény lényegére tapintott rá, amikor arról beszélt, hogy a sportolás szempontjából nem nagy lehetőségeket kínáló VII. kerületből elindult világhódító útjára. Ki akarta próbálni magát, hogy mire képes egy balkezes nagydarab gyerek. A vízilabdát javasolták neki. Elég jól sikerült a kísérlet, bár az sem ártott, hogy lelki szemei előtt már igen korán az olimpiai aranyérem csillogott.

Ha nem is lehet mindenkiből olimpikon, háromszoros olimpiai aranyérmes még kevésbé, a jó társaság, a mozgás, az egészséges életmód olyan alapelvárás lehet az ember életében, hogy élete végéig nem hajlandó lemondani róla. Nem tragédia, ha egy nagypapa vagy egy nagymama nem menekül el az unokája elől, ha labdázni hívja a játszótérre vagy úszni a Balatonba…

 

Horváth Gábor Miklós