Spontán klipforgatás rajongókkal

Az EFOTT-on forgatta legújabb klipjét a Paddy and the Rats. Mivel nyakig benne vagyunk a nyárban, ezért egy igazi, nyári hangulatú kisfilmet akartak készíteni, ehhez pedig mi sem tökéletesebb helyszín, mint egy vízparti fesztivál. A Without you (I don’t wanna dance) című dalhoz tökéletesen passzolt az az elképzelés, hogy spontán belevonják a forgatásba a fesztivál látogatóit is.

„Nem konkrét forgatókönyvvel érkeztünk, csak annyit tudtunk, hogy forgatni akarunk” – meséli Paddy, a zenekar énekese, aki egyébként rendezte is a klipet. – „Aztán megláttuk ezt a mólót, elindultunk onnan, és minden ment magától.”

A zenekar hamarosan új nagylemezzel is jelentkezik, melyről ez a dal már a második klipes szám.

„Finisbe érkeztek az új nagylemezünk munkálatai, amely szeptemberben fog megjelenni” – mondja Paddy. – „A nyári koncertjeinken már több dalt is játszunk róla, ezeket már velünk énekli a közönség.”

Az album megjelenése körül természetesen lemezbemutató koncert is lesz majd, és külföldi turnéra is indulnak, mely Németországban kezdődik. Legközelebb Budapesten a Barba Negra Trackben láthatók újra augusztusban.

Paddy and the Rats koncert

Barba Negra Track, 2015. augusztus 21.

Facebook event: https://www.facebook.com/events/1630935883817120/

 

A klip: https://www.youtube.com/watch?v=bDrS1fn28hc&feature=youtu.be