„Sose lesz vége”

December 28-án rendhagyó, óévbúcsúztató koncertre hívja közönségét a Budapesti Kongresszusi Központba a magyar népzenei élet kiemelkedő szereplője, a Csík Zenekar. A különleges estet Borbás Marcsi a magyar gasztrohagyományokkal fűszerezi és a Csík vendége lesz a Vígszínház ifjú színművésze, Vecsei H. Miklós is, aki énekes és prózai szerepben színesíti az előadást.

Az immár 31 éves Csík zenekar munkásságának első két évtizedében az autentikus népzenei kincs megismerésén, tanulásán, a táncházakban és a táncegyüttesekkel közös produkciókban pedig ennek továbbadásán dolgozott. “Ez a népzenei kincs segítette későbbi munkánkat is, hiszen az utóbbi évtizedben, miközben megőriztük eredendő kötődésünket a hagyományos magyarországi, felvidéki és erdélyi népzenékhez, az igényesen kiválasztott populáris dallamokat tökéletesen simítottuk bele a magyar népzene szövetébe” – meséli Csík János, a zenekar vezetője. Tették ezt úgy, hogy nem rettentek vissza az alternatív rock, a jazz, vagy éppen a komolyzene műfajától sem.

A Kossuth-díjjal, Magyar Örökség díjjal és Príma Primissima díjjal is elismert zenekar – a tavalyi nagysikerű jubileumi koncertműsorok után – az idei év decemberében is egy hagyományos, nagyszabású koncertet tervez december végén: izgalmas tematika, neves vendégművészek, különleges látvány és a „szokásos” Csík Zenekaros hangulat. A zenekar vezetője elmondta: “Koncertünk címe – „Sose lesz vége” – idén különleges jelentőséggel bír. Egyrészt egyik legújabb és legkedvesebb dalunk címe is egyben, másrész pedig műsorunk gondolatiságára, mondanivalójára is utal.” A koncert tematikáját tekintve az emberi élet fordulópontjait mutatja be a születéstől a halálig, felvonultatva a jeles eseményekhez kapcsolódó néphagyományokat, zenéket és gasztronómiai szokásokat. „Legfőbb üzenetünk ugyanakkor mégiscsak az, hogy a hagyományok tovább éltetése, a következő nemzedékek számára való átörökítése fontos felelősségünk, hiszen az előző generációk által teremtett és felhalmozott kincsünk – szellemi örökségünk – nem veszhet el. Ha jól végezzük dolgunkat, a történetnek sose lesz vége”.- teszi hozzá Csík János.

“Az értékek és hagyományok megidézésében segítségünkre lesz Borbás Marcsi, aki gasztronómiai szempontból is rá- és betekintést enged a magyar hagyományokba. Úgy gondoljuk, hogy tánccal együtt a népzene teljes pompájában tud megmutatkozni, ezért zenéinket a Fitos Dezső Társulat fogja a színpadon tánccal illusztrálni. Vecsei H. Miklóst, a Víg Színház ifjú színművésze pedig énekes és prózai előadóként vesz részt műsorunkba” – avat be a részletekbe a zenekarvezető. „A koncerten „élő adás” technikával szeretnénk a színpadon történteket a nézőkhöz még közelebb vinni: élő közvetítéssel, egy kamera állandó színpadi jelenlétével fogjuk a közönségünknek közvetlen közelről megmutatni a színpadon történő eseményeket: Borbás Marcsi zenére megkomponált kalács-tészta nyújtását, Fitos Dezsőék látványos táncait mind testközelből szeretnénk láthatóvá tenni” – tudtuk meg Csík Jánostól.