Soros György támogatja Hillary Clinton indulását a 2016-os elnökválasztáson

Soros György magyar származású amerikai pénzügyi befektető támogatja, hogy Hillary Clinton induljon 2016-ban az amerikai elnöki posztért: elvállalta, hogy társelnöke legyen a ReadyforHillary (Hillaryra készen) elnevezésű politikai akcióbizottságnak, amelynek célja előmozdítani Clinton indulását az elnökjelöltségért.

    Erről a FoxNews amerikai tévécsatorna számolt be internetes oldalán csütörtökön.     Hillary Clinton – volt first lady és egykori külügyminiszter – eddig nem jelentette be, hogy indulna – 2008 után immár másodszor – a demokraták színeiben az elnöki posztért, amely 2016-ban Barack Obama második mandátumának lejárta után üresedik meg. Sokan úgy vélik azonban, hogy végül is versenybe száll.     A 83 éves Soros György egy közleményben bejelentette, hogy örömmel csatlakozik az akcióbizottságot támogató több mint egymillió amerikaihoz.     Az üzletember a mintegy 20 milliárd dolláros (4280 milliárd forintos) vagyonával idén szeptemberben a 19. volt a Forbes üzleti magazinnak az Egyesült Államok leggazdagabb embereit számon tartó négyszázas listáján.     A bankár, aki a demokrata párt régi támogatója, korábban egymillió dollárt adományozott a Barack Obama elnökjelölti kampányát segítő akcióbizottságnak.        http://www.foxnews.com/politics/2013/10/24/soros-donates-big-bucks-joins-ready-for-hillary-national-finance-council/

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*