Sokoldalú tehetség – BMW 330e xDrive Touring-teszt

Kombi, hibrid, M-csomaggal és összkerékhajtással. A 330e az a fajta színésztehetség, aki nem jön zavarba a különböző szerepköröktől. Lehet vad sportautó, luxuskombi, és természetesen modern és nagyon zöld, hibrid jármű is. Aki nem találja meg benne a kedvére való személyiséget, az vegyen inkább terepjárót!

Szöveg: Dóka Attila
Fotók: Juhász Melinda

A G21-es belső kódjelű, „hármas kombi” erősebbik, hibrid változatát egy 184 lőerős, négyhengeres benzines, és egy alaphelyzetben 68 lóerős villanymotor hajtja. Ez utóbbi teljesítménye azonban „boost” – módban 113 lóerőre is emelkedhet, aminek köszönhetően, a nem éppen pehelysúlyú kombi, 6 másodperc alatt gyorsulhat nulláról száz km/h-s sebességre. Ez a közel 300 lóerős összteljesítmény annak tükrében is figyelemreméltó, hogy a tisztán benzines 330i „csupán” 258 lóerős.

 

Sportos forma

Az autó meggyőző erejére, és kiváló menetteljesítményeire azonban már az elindulás előtt is következtethetünk, hiszen az M-csomagnak hála, hatalmas féktárcsák terpesztenek a tengelyeken, ráadásul kék színű, „M” logós féknyereggel. A tesztautó ezen felül, kifejezetten mutatós, a BMW Individual által szállított, 19 colos felniken gördül, melyekre elöl 225/40, hátul pedig 255/35 – ös gumikat szereltek. A nyúlánk és alacsony autónak kifejezetten jól áll ez a kombi karosszéria is, elöl a BMW-re jellemzően rövid túlnyúlással, és az erősen lefelé ívelő tetővonallal. Kétség nem fér hozzá, ennél sportosabbra nehéz lenne egy kombit megrajzolni. A szívet melengető, hosszú motorháztető pedig lehetőséget ad arra, hogy a kocsi méretéhez képest, apró benzinmotort – a jobb tömegeloszlás végett – az első tengely mögé helyezzék, amivel természetesen – jó szokásához híven – élt is a márka. További öröm, hogy a 3-as esetében, ami szép, az ezúttal még praktikus is: az említett rövid túlnyúlásnak elöl, és a kombi karosszériának köszönhetően nagyon könnyen, és magától értetődő módon lehet navigálni a nagy autóval. Nincs beláthatatlan terület, vagy széles C-oszlop, ami nehezítené a tolatást, kanyarodást. Nagyon hamar rá lehet érezni az autó méreteire, melyben ezúttal a tolatókamera nem életmentő csodafegyver, hanem inkább csak látványos extra.

Luxus belső

Az autóban helyet foglalva a vad, sportos kinézet hamar távoli emlék lesz csupán, és köszönhetően a tesztautó világos bőrbelsejének, inkább a luxusérzet dominál. Az ülésben helyet foglalva, és előre pillantva, megállapíthatjuk, hogy a 330e-ben is digitális műszerfal néz velünk farkasszemet. Alaphelyzetben fordulatszámmérő helyett egy „teljesítménymérőt” találunk, de ahogy manuális üzemmódba állítjuk az automata váltót, vagy átváltunk sport-módba, azonnal kirajzolódik minden sportos sofőr hőn áhított műszere. A műszeregység egyébként három, különböző színt társít az adott vezetési üzemmódokhoz: sport-módban természetesen piros, a hibrid-mód szürkés alapot kapott, az e-mód pedig kék. A műszerfal közepén található kijelző a hibrid hármasban is meggyőző gyorsasággal működik, és a szokásos funkciókon kívül izgalmas grafikákat képes megjeleníteni a hajtás aktuális állapotáról. Ez a hármas is fel volt szerelve a BMW Connected –del, aminek köszönhetően – az autó regisztrálása után – lehetőség nyílik arra, hogy mobiltelefonról is vezérelhessünk egy pár, az autóval kapcsolatos funkciót, illetve informálódhassunk BMW-nk alapvető állapotáról. De persze arra is jó, hogy tudjuk, autónk nyugodtan pihen a közeli parkolóban, vagy házunk kertjében. A hármas BMW-ben a luxus és a funkcionalitás kéz a kézben jár: a kartámasz széles, a pohártartó könnyen hozzáférhető. A burkolatokat megtapogatva hamar kiderül, kemény, kopogós felületet itt aligha találunk. Minden puha, precízen kidolgozott, bőségesen megvilágított, és legfőképpen: nem unalmas! Nem öreguras luxus ez, hanem sokkal inkább egy modern és dizájnos belső tér, amelyben mindig élmény lesz helyet foglalni.

Dübörgő hibrid erő

A sportosság az első dolog volt, ami rögtön feltűnt a hármason, de vajon a vezetési élmény mennyiben igazolja ezt? A válasz a kérdésre nem is olyan egyszerű. A kormányérzet precíz, az áttételezés pedig kifejezetten direkt. A felfüggesztés pontosan annyira kemény, hogy a magyar utakon még jól érezzük magunkat. Ha ettől feszesebb lenne, már kompromisszumokra kényszerülnénk. Amikor elindulunk, alaphelyzetben, az autó jóságos hibrid-arcát mutatja: ha nem lógtuk el a töltést, akkor sokat autózhatunk elektromosan, a nagyobb gázadásokra pedig kellemesen meglöki a kasztnit a villanymotor is. Ha ettől több kontrolt szeretnénk a hajtás megválasztásában, akkor használhatjuk a „Battery control” elnevezésű gombot, amivel beállíthatjuk, hogy csak egy bizonyos töltöttségi százalék eléréséig használja az elektromos segítséget az autó, utána pedig már csak a benzinmotor dolgozzon. Ez arra jó, hogy sokkal inkább útvonalunkhoz igazíthassuk a hibrid-rendszert. Ez a fogyasztás-optimált vezetési élmény akkor definiálódik újra, ha az üzemmód választó gombot sport-módba kapcsoljuk. A sportos BMW-k szerelmesi ekkor megkapják végre azt a hármast, amiről annyit beszéltek és álmodoztak kiskorukban. És persze azt a hármast, ami igazán adekvát a feszes felfüggesztéshez és a precíz kormányzáshoz. Az élményt tovább fokozhatjuk a manuális váltással is, ami már csak azért is jó döntés, mert a megnövekedett erőhöz és agilitáshoz mérten nem árt, ha az autó feletti kontrollt is növeljük. Nem vitás, a sport-üzemmódban kerülnek a helyére a dolgok: mintha az autó is fellélegezne, és mint egy karámból kiengedett versenyló végre elkezd vágtázni. Felszabadító érzés sofőrnek, autónak egyaránt.

Ezzel az élménnyel kiegészülve el is készült az autó jellemrajza, ami meglepően színes lett: a finom hibridautótól, ami akár több mint 50 kilométert is megtehet kizárólag elektromos üzemmódban, elértünk egy sportos, benzinesig, aminek kombi karosszéria a pakolásnál is nagy előny. Mi ez, ha nem sokoldalúság? Egy igazi lehetőségautó a 330e, amit számtalan módon használhatunk, és ami számtalan élethelyzetben lehet tökéletes választás.

Hossz/szél./mag.: 4709/1827/ 1442 mm
Súly: 1965 kg
Motor: 1998 cm3, 184 LE / 300 Nm
Elektromos motor: 113 LE, 265 Nm
Rendszerteljesítmény: 292 LE / 420 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h): 5,9 s
Végsebesség: 225 km/h
Alapár: 17 183 000 Ft