Sokkoló kijelentés: az infektológus szerint kontrollálatlanul terjed a járvány Magyarországon

Pusztai Erzsébet az ATV Híradójának nyilatkozott. Szerinte az, hogy a regisztrált fertőzöttek életkora egyre magasabb, azt jelzi, hogy a tesztelésekkel nem az összes fertőzöttet találják meg, csak a súlyosabb eseteket.

„Egy járványügyi érdek, hogy a betegség hordozójának a kilétét felfedjük.” – az országos tisztifőorvos néhány nappal ezelőtt beszélt arról, hogy minden járványügyi vizsgálathoz rendelkezésre áll a szükséges kapacitás, a vizsgálatokhoz van elég reagens.
 Pénteken a Semmelweis Egyetem munkatársa az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta: téves az a feltételezés, hogy azért van egyre több pozitív eset, mert többet tesztelünk. Oroszi Beatrix szerint azért nő ezeknek a száma, mert a tesztelési kapacitás elérte felső határát.

„Menne még feljebb ez a járványgörbe, de nem tud, mert a laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetszám képezi az alapját, annak pedig a szűk keresztmetszete, hogy ma Magyarországon egy hét vagy egy nap alatt mennyi tesztet vagyunk képesek végezni. Tehát nem azért nem nő az esetszámunk, mert a járvány nem halad előre, hanem azért, mert a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát.” – vélekedett Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, a Semmelweis Egyetem munkatársa.

Az egészségügyi szakértő szerint a regisztrált fertőzöttek életkora egyre magasabb, ami azt jelzi, hogy a tesztelésekkel nem az összes fertőzöttet találják meg, csak a súlyosabb eseteket.


„Ez azt mutatja, hogy amúgy kontrollálatlanul terjed a járvány, mert nincs rendes tesztelés, elég széles körű tesztelés és nincs elég széles körű kontaktuskutatás. Ezt most már hónapok óta mondja minden szakember, hogy sokkal nagyobb kapacitással kellene tesztelni” – nyilatkozta az ATV Híradójának az Antall-, és az első Orbán-kormány egykori államtitkára.​

A kormányzat folyamatosan azt kommunikálta, hogy olyan intézkedéseket hoznak, amelyek összhangban vannak az emberek akaratával. A nemzeti konzultáció eredményéből ugyanakkor az derül ki, hogy a válaszadók többsége – 59 százaléka – támogatná a kijárási korlátozás bevezetését, 61 százalék pedig az oktatási intézmények bezárását.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint viszont egyértelmű, hogy a magyarok azt szeretnék, hogy a védekezés mellett az ország működni tudjon.


“Egyértelmű a magyar emberek akarata, ők azt szeretnék, hogy amellett, hogy megőrizzük és megvédjük mindenkinek az egészségét, aki a leginkább veszélyeztetett, amellett Magyarország működni tudjon, ráadásul nem csak a konzultáció eredményeiből lehet erre a következtetésre jutni, hanem ha az ember kimegy az utcára és elbeszélget az ott lévő emberekkel, barátokkal, ismerősökkel, mindenhonnan ez jön vissza.” – nyilatkozta Hollik István, kommunikációs igazgató.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta azt is: szigorítás kérdésében a miniszterelnök korábbi kijelentése az irányadó, vagyis amíg nem történik komoly változás, addig nem vezetnek be olyan intézkedést, amelyik újra megállítaná az országot.

atv.hu