SNÉTBERGER FERENC ÉS BARÁTAI NYITJÁK MEG A BUDAPESTI NYÁRI FESZTIVÁLT

Snétberger Ferenc a For My People című, gitárra és zenekarra írt művét mutatja be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a holokauszt roma és szinti nemzetiségű áldozatainak emlékére. A június 13-i koncerten a Concerto Budapest, neves jazz-zenészek és szólisták mellett fellépnek a Snétberger Zenei Központ ifjú tehetségei is.

A Budapesti Nyári Fesztivál nyitókoncertjének középpontjában a friss Kossuth-díjas gitárművész, zeneszerző személyes vallomása áll, amely az emberi szenvedés megszűnésének reményében írt himnusz. Snétberger Ferenc a roma hagyomány érzelmes zenéjének ihletésében született háromtételnyi művét Keller András zenekarával, a Concerto Budapesttel adja elő.

Az est második részében bemutatkozik a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékeinek új generációja. A tehetségek felkutatását és képzését fő célkitűzésének tartó zenész 2011-ben nyitotta meg az intézetet, ahol évente hatvan szociálisan hátrányos helyzetű fiatal részesül időszakos zenei képzésben, túlnyomó többségük a roma kisebbséghez tartozik. Az 1988 óta Berlinben élő Snétberger – amellett, hogy önálló koncertjeivel járja a világot – gyakran tartózkodik Magyarországon, hogy rálátása lehessen hazája fiatal zenei tehetségeire.

Művészetéért és munkásságáért Magyarország köztársasági elnöke, a miniszterelnök előterjesztésére 2014. március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazták „a nemzetközi zenei életben is kiemelkedő előadóművészi pályája, a klasszikus, a roma, a flamenco és a dzsessz páratlanul egyéni ötvözését kiérlelő zeneszerzői tevékenysége, valamint az ifjú tehetségek gondozása érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként”.

Snétberger Ferenc olyan zenészekkel lép színpadra a Budapesti Nyári Fesztiválon, akik hozzá hasonlóan otthon vannak a különböző zenei műfajokban. A modern és a hagyományos stílusok tisztelete a zongorista Oláh Tzumo Árpád, „Barcza” Horváth József bőgős valamint Toni Snétberger dobos zenei világában is érvényesül. Az est sztárvendége a számos hangszeren játszó francia zenei tehetség, Michel Godard.

A június 13-i nyitókoncertre március 23-ig 30%-os elővásárlási kedvezménnyel válthatnak jegyet a Szabad Tér Színház honlapján és saját jegyértékesítő hálózatában.

Bővebb információ: www.szabadter.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*