Siófoki nyárközi szezonértékelés

Siófokon nem lehet panasz a nyári szezonra: a szálláshelyek megteltek. A város gazdag programkínálata csaknem minden napra nyújt szórakozási lehetőséget kicsiknek, nagyoknak. A biztonsági fejlesztések meghozták gyümölcsüket.

Jazz_Fesztivál_0042

Töretlen a növekvő tendencia Siófok vendégéjszakáinak számában. Az év első felében 3,2 százalékos volt az emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, de a lényeg még hátra van: a 2017-es év eredményességében a júliusi és augusztusi hónapok adatai lesznek meghatározóak.

Siófokon 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 4 százalékkal, 2016-ban 7,5 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak száma a korábbi évekhez viszonyítva. Tavaly több mint egy millió, összesen 1 116 273 regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a település kereskedelmi és magánszálláshelyein. A remények szerint az idei szezon is legalább ilyen jól, vagy még jobban alakul. A város vonzerejének növekedésében a kedvező időjárás mellett szerepet játszik az egyre bővülő és színesedő program-, valamint szálláshely kínálat.

Pintér Tamás, a várost üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője, a strandok eddigi forgalmáról óvatosan nyilatkozott: “A jelenlegi számok azt mutatják, ha az időjárás továbbra is kedvező marad, úgy a tavalyi árbevételt idén is sikerül elérni, sőt túl is teljesíthetjük.” Beszámolt arról is, hogy a város két fizetős strandja ettől az évtől Szép Kártya elfogadó hellyé vált, és lehetővé tették az online belépő-vásárlást is.

A javuló közbiztonságról

  1. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerint kiemelkedően fontos egy turisztikailag frekventált településen a közbiztonság. Mint kifejtette, Siófok, ahol a lakosságszám többszörösét kitevő a vendégforgalom, sokat áldozott biztonsági fejlesztésekre, aminek köszönhetően jelentősen javult a közbiztonsága.

Korábban a város szégyenfoltjának számított a Petőfi sétány környéke a buliturizmus kísérőjelenségei és a bűncselekmények miatt. A jelenség visszaszorítása érdekében, a polgármester javaslatára új biztonsági rendszer épült ki, és új rendszabályokat vezettek be a tavalyi szezonra. Ez már az első évben, a „próbaüzem” idején jelentős eredményeket hozott, idén pedig még flottabbul működik a rendőrség, a város, a Petőfi sétány kereskedői, vendéglátósai és a Balaton-parti Kft. közreműködésének, összefogásának köszönhetően.

A Petőfi sétány új biztonsági rendszeréről

Idén új, illetve korszerű elemekkel bővítették a Petőfi sétány és a Nagystrand biztonsági kamera-rendszerét, továbbá több intézkedésnek köszönhetően egységesebbé, hatékonyabbá vált a biztonsági feladatokat ellátó személyek munkája – számolt be Schőn Péter a terület biztonsági vezetője.

A sétány már teljesen lefedett kamerákkal, és a strand területét is több, modernebb kamera pásztázza, mint korábban. A beléptetés szűrőpontjain szigorúbbá vált az ellenőrzés, és a veszélyes vagy tiltott tárgyak, eszközök kiszűrése. A külföldiek jobb és egyszerűbb tájékozódását – főként arról, mit nem lehet bevinni a szórakozó-negyedbe -, új piktogramok bevezetése és kihelyezése segíti.

A nagyobb rendet és biztonságot szolgálja, hogy idén még a takarító személyzet tevékenységét is a 24 órában működő, biztonsági irányítást végző, Operatív Irányítási Központ koordinálja.

A gépjárműforgalom ellenőrzése is szigorodott, engedély kell a behajtáshoz, parkoláshoz, így kisebb és biztonságosabb lett a forgalom a sétányon és Nagystrandon, aminek főként kisgyermekes családok, és a babakocsival közlekedők örülnek igazán.

Az új biztonsági intézkedések, fejlesztések hozzájárultak a bűncselekmények – főként lopás és garázdaság – számának további csökkenéséhez. Eredményének számít a vendégösszetételben tapasztalható változás is: egyre nő a családosok száma, akik korábban legfeljebb 22 óráig maradtak a sétányon, manapság pedig szívesen korzóznak éjfélig is.

A biztonsági rendszerbe a Kálmán Imre Szabadtéri Színpad és a Jókai park kamerarendszerét is bekötötték.

 

Vendég- és programbőség

Augusztusban több mint félszáz, a mostani hétvégén tucatnyi program várja a vendégeket és a környék lakosságát Siófok kulturális központjában, főterén, kikötőjében, szabadéri színpadán, Nagystrandján (PLÁZS) és egyéb színhelyein. Ízelítőül: vasárnap ér véget a tíz napos Borpart és Fröccs Feszt, szombaton délelőtti gyermekprogramok, este a PLÁZS-on Punnany Massif koncert lesz, a szabadtéri színpadon pedig A három testőr Afrikában című musical látható.  (A programokról további részleteket a www.siofok.hu, a www.siofokportal.hu, és a www.kulturkozpont-siofok.hu  közöl.)

Hegyi Károly, a város vállalkozóit, szolgáltatóit tömörítő Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke arról számolt be, hogy nemcsak hétvégén, de hét közben is teltházasak a város szállodái és magánszálláshelyei, így legalább olyan jó nyárra számítanak, mint tavaly. Az egyesületi elnök szerint kimondottan gazdag Siófok programkínálata, a programkoordináció jobban működik, mint tavaly, és a biztonság is nagyobb, mint korábban.