Siófoki nyár a Játékszínnel

Július 7-től, szombatonként, Budapest legnépszerűbb szórakoztató színháza, a Játékszín produkciói és vendégelőadásai várják a déli part legnagyobb szabadtéri színpadának közönségét. Megnyílik a siófoki Színpart, melynek nyári programjában olyan sztárok várják a közönséget, mint Hernádi Judit, Udvaros Dorottya, Lengyel Tamás, Rudolf Péter, Feke Pál és Puskás Peti.

Fotó: Juhász Melinda

Az ötéves Játékszín és az ötvenéves Siófok együttműködésében új lendületet vesznek a nyári szabadtéri szórakoztatás hagyományai a déli part fővárosában. A nagy múltú, egykori Kálmán Imre Szabadtéri Színpad egyik fontos időszaka a 70-es években volt, a Magyar Televízió innen közvetítette a Táncdalfesztivált, és innen indult útjára a Halló, itt Balaton! sorozat, amelyben olyan, akkor pályakezdő előadók léptek fel, mint Koós János, Kovács Kati, Korda György vagy Hofi Géza, az 1980-as években pedig az Interpop Fesztivál népszerűsítette a színpadot, a legismertebb hazai énekesek és zenekarok szerepeltetésével.

A színpad teljeskörű felújítása után mára a térség legmodernebb és legnagyobb befogadóképességű szabadtéri színháza, a 21. század igényeihez alkalmazkodó színtér, amely idén nyáron új időszámítást kezd. A Színparton július 7-től nyolc szombat estét tölthet a közönség népszerű fővárosi színészekkel. Siófokra érkezik többek közt Lengyel Tamás, Szulák Andrea, Nagy Sándor, Lévay Viktória, Dobó Kata, Molnár Áron és Szente Vajk, valamint a musical műfaj legújabb generációjának képviselői, köztük Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti, Szemenyei János és Egyházi Géza.

A szabadtéri előadásokról a nyári szezonban a Játékszín, Budapest legnépszerűbb szórakoztató színháza gondoskodik. Saját produkcióik közül játsszák a fergeteges Primadonnák című vígjátékot, melyben a Nagy Sándor-Szente Vajk páros könnyesre nevetteti a nézőket, de felbukkan a darabban Csonka András is. Siófokra utazik repertoárjuk egyik legnépszerűbb komédiája, a Kölcsönlakás, melyben egy titkos szerelmi légyott körüli félreértéshalmazt követhet nyomon a közönség. A májusban bemutatott Dog Story című Off Broadway-produkciót eddig csak a budapesti közönség láthatta, július 28-án debütál a Játékszín falain kívül. A könnyed amerikai musical teljes családoknak nyújthat üdítő nyári színházi élményt.

A Játékszín meghívására látható lesz a Színparton A chicagói hercegnő a Budapesti Operettszínház előadásában. Kálmán Imre darabjában az amerikai jazz számok mellett klasszikus operettmelódiák éppúgy felcsendülnek, mint cigány- és népzenei ihletettségű dalok. A főbb szerepekben Borbás Barbara, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa és Dancs Annamari.

Önálló esttel érkezik a Színpartra Hernádi Judit, aki lehengerlő kisugárzásával és egy kiváló zenés összeállítással varázsolja el közönségét.

A Soproni Petőfi Színház a Sing Sing Sing musical show-val készül, melynek sikere minden várakozást felülmúlt. A látványos, tánckarral kiegészített, kétfelvonásos előadásban többek között a Jekyll&Hyde, a Hair, a Rómeó és Júlia, A párizsi Notre Dame és a Vámpírok bálja slágerei csendülnek fel olyan nagyszerű előadók tolmácsolásában, mint például Buch Tibor, Füredi Nikolett, Vastag Csaba és Vastag Tamás és Stéphanie Schlesser.

A Színpart programjának ugyancsak különleges darabja egy Cseh Tamás-est lesz. A koncert méltó emlékezés az ikonikus előadóra; Hrutka Róbert sajátos hangszerelésében hallhatók majd a Bereményi Géza, Másik János, Novák János és Cseh Tamás által megírt dalok, ezúttal  Udvaros Dorottya, Für Anikó, Tompos Kátya, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor és Szegezdi Róbert előadásában – minden korosztálynak.

Siófokon is bemutatkozik a nagyszabású Sakk (Chess) musical, melyben többek közt Egyházi Géza, Sári Éva, Gábor Géza és Szemenyei János lép színpadra. A Sakk a szerelem, szenvedély, játék és küzdelem darabja, két sakkvilágbajnoki döntő története, melyet két szupernagyhatalom harca irányít. A világhírű musical zeneszerzői, a legendás svéd ABBA együttes tagjaiként ismertté vált Benny Andersson és Björn Ulvaeus a zenekar feloszlása után került kapcsolatba az Oscar- és Grammy-díjas Tim Rice szövegíróval – együtt alkották meg a mára klasszikussá vált Chess-t.

Az ötéves Játékszín, Budapest egyik legfelkapottabb színháza, egész nyáron a minőségi szórakozást kedvelő közönség kedvében jár a legnagyobb befogadóképességű balatoni játszóhelyen.