Simon Peresz: a holokauszt fájdalma felejthetetlen

A holokauszt fájdalma felejthetetlen, és nem is szabad elfelejtenünk, ezért leckeként kell felhasználnunk a fiatalabb generációk számára, hogy óvakodjanak beengedni az antiszemitizmust, a gyűlöletet, a rasszizmust az életükbe – mondta Simon Peresz, Izrael elnöke vasárnap a budapesti Élet menetén elhangzott videoüzenetében.

    Az izraeli államfő kiemelte: Magyarország történelmében igen sok dicső momentum van, de “a soá eseményei még mindig szégyenként szennyezik be”. Nem engedhetünk meg semmiféle olyan megnyilvánulást, amelynek bármi köze van a nácizmus és az antiszemitizmus eszméjéhez – hangsúlyozta.
    Emlékeztetett arra: az elmúlt 25 évben Izrael igyekezett Magyarországgal új kapcsolatokat kialakítani, amelyek a tudományon és a gazdasági együttműködésen alapulnak, hogy olyan földet alakítsanak ki a jövő nemzedékeinek, “ahol béke, igazság és egyenlőség honol. Ahol nem ölhetnek meg senkit, és senkit nem érhet inzultus”.
    Douglas Davidson, az Egyesült Államok külügyminisztériumának antiszemitizmus- és holokausztügyekkel foglalkozó különmegbízott nagykövete arról beszélt, hogy “bizonyosan fájdalmas a magyaroknak bevallani, hogy a nácik nem egyedül hajtották végre ezeket a deportálásokat”, hanem “helyi segítséget vettek igénybe rémtetteik végrehajtásához”, melynek során kevesebb mint két hónap alatt 145 vonattal 440 ezer zsidó embert szállítottak koncentrációs táborokba, elsősorban Auschwitz-Birkenauba.
    Mint mondta, az amerikai kormány sem tett eleget a zsidóság holokauszttól való megmentéséért addig, amíg meg nem alakult a Háborús Menekültek Bizottsága, amely Raoul Wallenberg hősi tevékenységét is segítette.
    Utalt arra: Magyarország ezt az évet a holokausztra való megemlékezésnek szentelte és elnyerte Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöki posztját a jövő évre, ezzel pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy a holokauszt tanulmányozását megfelelően ösztönözze Magyarországon.
    Reményét fejezte ki, hogy amikor a magyar kormány új kerettantervet dolgoz ki, illetve emlékműveket és emlékhelyeket épít a 70 évvel ezelőtti eseményeknek, emlékezni fog arra, hogy a holokauszt “azért történt meg, mert személyek és kormányok törvényesítették és aktívan részt vettek a bizonyos csoportok elleni diszkriminációban. Ezt démonizálás, gyűlölet és végezetül tömeggyilkosság követte”.
    Éli Rubinstein, a kanadai Élet Menete szervezet nemzetközi igazgatója megemlítette: annak az országnak a földjén áll, amely “szüleim és mások feltétlen szeretetét gyilkos gyűlölettel viszonozta”.
    Emlékeztetett arra: a második világháború végére a magyarországi zsidóság háromnegyede, mintegy hatszázezer lélek veszett oda, az ő rokonainak a többsége is. Ezzel a valósággal “mindannyiunknak szembe kell néznünk, és a közelmúlt zavarba ejtő magyarországi fejleményeit tekintve egyre inkább sürgető, hogy szembenézzünk vele” – jegyezte meg.
    Gordon Gábor, az Élet Menete Magyarország Alapítvány elnöke felidézte: 1944-ben megpróbálták a teljes zsidóságot elpusztítani, de ez nem sikerült a náciknak, és “ma, hetven évvel később, egy megerősödött, elszántabb nemzedék mondja ki, hogy ilyen soha többé nem fordulhat elő se itt Magyarországon, se máshol a világon.”
    Rámutatott: a rasszizmus és az antiszemitizmus csak romboláshoz vezet, ez pedig nem lehet senkinek a célja, akinek meg mégis, azok ellen elszántan küzdeni fognak. “Ez az elszántság is a hetven évvel ezelőtti tragédia eredménye, és ez magyarázza azt a kemény kiállást, amelyet az utóbbi hetekben a Szabadság téren is tapasztalhatunk, bátor civilektől” – fogalmazott.
    Hozzátette: a közös történelem “tisztességes feldolgozása közös feladatunk lenne”, de szerinte sajnos ez nem így történik most Magyarországon. “Szeretnénk abban bízni, hogy még nem veszett el minden, van még helye a párbeszédnek, mert az Élet menete a párbeszéd híve” – mondta.
    Kiemelte: “a megismert formában” nem elfogadható számukra az emlékmű a Szabadság téren”, ezért erről a kérdésről párbeszédet akarnak.
    Jobst Bittner németországi evangélikus lelkész, a háborús bűnösök leszármazottainak civil csoportja nevében szólt arról, hogy a náci háborús bűnösök unokái már korábban bejárták a halálmenetek útvonalait és bocsánatkéréssel tisztelegtek a holokauszt-túlélők és leszármazottaik előtt, “amit őseik nem tettek meg azelőtt”.
    Németország felelőssége nem ér véget, amíg a holokauszt-túlélők és leszármazottaik a múlt árnyékában élnek és szenvednek tőle. Statisztikai felmérések szerint azonban “bizonyos szempontból a német lakosság 25 százaléka rendelkezik valamilyen antiszemita előítélettel” – állapította meg.
    Megjegyezte: a Menetelés az életért elnevezésű mozgalmuknak három célja van: tisztelettel adózni a holokauszt túlélőinek, “jól látható jelet alkotni a modern antiszemitizmus ellen”, illetve az embereket felszólítani arra, hogy “állhatatos barátsággal álljanak Izrael mellett”.
    Kardos Péter főrabbi a német háborús bűnösök vezeklő unokáit is köszöntötte, valamint azokat, akik vasárnap este útra kelnek, hogy az auschwitzi haláltábor barakkjait felkeressék.

 Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete a megemlékezés során az MTI-nek elmondta: az, hogy Áder János államfő is ellátogat az Élet menete keretében Auschwitzba – ahol ő is ott lesz -, fontos üzenet a magyar népnek és az egész világnak.

    Hozzátette: Izraelben kiemelten figyelnek a magyarországi holokauszt megemlékezésekre a 70. évfordulón, továbbá aggódnak a Jobbik előretörése miatt, mert ennek a pártnak “neonáci programja van”.
    A nagyközönségnek angolul tartott rögtönzött beszédében kiemelte: jó látni azt, hogy sokan együtt vannak az Élet menetén, mert az összefogás az, ami megakadályozhatja a holokauszt megismétlődését.
    Videoüzenetében Konrád György Kossuth-díjas író – utalva a német megszállási emlékműre – arról beszélt, hogy “hazugságra nem lehet jövőt építeni”.
    A gyászimát Simon Farkas magyar származású ausztrál főkántor mondta el.
    Az Élet menetén részt vett mások mellett Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Rogán Antal, a most záruló ciklusban a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselőjelöltje, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Schiffer András és Szél Bernadett, az LMP társelnökei, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Vadai Ágnes, a DK alelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, illetve Mécs Imre volt liberális és szocialista képviselő. Ott volt a megemlékezésen Guido Westerwelle volt német külügyminiszter is.
    Egy 600 fős magyar delegáció a rendezvény után vonattal indul Auschwitzba. Csatlakozik hozzájuk a Phiren Amenca (Járj velünk) nemzetközi ifjúsági szervezet koordinálásában 30 roma középiskolás, hogy emlékezzenek a vészkorszak mintegy félmillió cigány áldozatára is.
    Az Élet menete felvonulását tizenkettedszer tartották meg Budapesten.

Forrás:MTI