Simon Csaba: végső összecsapás a bajnoki aranyért

2014-tomracing-radakjanos-simoncsabaA Tomracing Motorsport Team versenyzője, Radák „Radír” János emlékezetessé szeretné tenni az idei szezon utolsó futamát a tököli reptéren

A legendás tököli reptéren rendezik a hétvégén a Drifted Országos Bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulóját. Noha az esély csak matematikai, a Tomracing Motorsport Team versenyzője, Simon Csaba végső támadásra készül a bajnoki címért, míg csapattársa, Radák „Radír” János szépen búcsúztatná az idei szezont.

 

Igazi csemegére számíthat az, aki a hétvégén kilátogat a tököli reptérre, ugyanis itt rendezik a Drifted Országos Bajnokságának negyedik fordulóját, a Végső Összecsapást. A Tomracing Motorsport Team számára bőven lesz tétje a versenynek: Simon Csaba még bajnok is lehet, míg Radák „Radír” János mindenképpen bizonyítani szeretné, ha végre minden rendben összeáll, akkor a legjobbak között a helye. Csabának nem kevesebb, mint 52 pontot kell ledolgoznia ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet. Ehhez pedig minimum dobogóra kell állnia.

„Matematikai esélyem ugyan még van a bajnoki címre, de a realitás azt mondatja velem, hogy a dobogó alsó foka az, ami számomra elérhető. Egy jó kvalifikáció mindenképpen sokat segítene, megalapozná az egész hétvégémet. A hegyi futamon történt balesetből nem maradt bennem semmi, az autó is elkészült, a komplett bal oldalát és a hátfalát kicseréltük, állítom, szebb lett, mint valaha volt” – fogalmazott Simon Csaba.

A csapat másik versenyzője, Radák „Radír” János számára a minél jobb szereplés a tét, és szeretne a legjobbak között végezni a bajnoki szezont lezáró fordulóban.

„A kihagyott Bélkő-hegyi futam miatt le kell mondanom arról, hogy idén dobogón végezzek a bajnoki összetettben. Ugyanakkor az a minimum, hogy a támogatóim, a szurkolóim és a családom előtt az év utolsó versenyén mindent beleadva küzdjek, és a lehető legjobb eredménnyel tisztelegjek előttük. A TSUISO csatákat külön várom már, bárkivel kerüljek össze, a legjobb tudásom szerint küzdök majd a továbbjutásért. A lehető legjobb szereplés érdekében a Skyline tovább erősödött. Nagyobb injektorokat és Turbo meleg oldalt kapott, illetve a kipufogó rendszer is teljesen át lett alakítva. Az előző hétvégére betervezett teszt az időjárás viszontagságai miatt elmaradt, ezért csak a versenyt megelőző napon tudok edzeni az autóval. De ettől nem tartok, mert a Skyline eddig minden átépítést követően csak jobb és jobb lett” – mondta Radák „Radír” János.

A Tomracing Motorsport Team csapatkoordinátora abban bízik, végre dobogóra állhatnak majd versenyzőik, és eredményesen zárhatják a 2014-es bajnoki idényt.

„Az idén még nem sikerült versenyzőinknek dobogóra állniuk, ezért most abban bizakodunk, hogy erre a hétvégén sor fog kerülni. Radír az év elején, míg Csabi az utolsó két futamon járt hozzá a legközelebb. Mindketten elszántan készülnek, reméljük, ezúttal a szerencse is melléjük áll. Csabi matematikailag akár még bajnok is lehet, így amíg él a remény, mi is bizakodunk” – jelentette ki Biel Richárd.