Sikerrel zárult és jövőre folytatódik a Bayer természettudományos oktatási programja

 

  • A 2015/16-os tanévben, kibővített formában folytatja „Making Science Make Sence” interaktív oktatási programját a Bayer Hungária Kft.
  • A most záruló 20 workshopot a diákok több mint 90 százaléka maximális pontszámmal értékelte
  • Bayer ösztöndíj: 5 gyermek részt vehet az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának nyári kutatótáborában

 

 BJP_1275

  1. június 3.,Budapest – 5 ösztöndíjas, 500 elégedett diák, 20 tudományos workshop, 1800 perc kémiai kísérlet, és 50 ezer látogató! Ezzel a mérleggel zárult a Bayer Hungária „Making Science Make Sense” elnevezésű természettudományos oktatási programja a 2014-15-ös tanévben. A Csodák Palotájában megrendezett kísérleti lehetőségekkel egybekötött oktatási sorozat a szakpedagógusok és a diákok visszajelzése alapján is hatékonyan egészítette ki az iskolákban zajló, leginkább elméleti képzést. A következő tanévben a szervezők kibővített programmal, és „A Fény Nemzetközi Éve” köré szervezett, az emberi látással kapcsolatos ismeretekkel várják az érdeklődőket.

Ritka, de nem lehetetlen, hogy egy kémia előadás épp annyira tetszik a diákoknak, mint a pedagógusoknak. A Bayer Hungária „Making Science Make Sense” elnevezésű természettudományos oktatási programját az 50 ezer látogató mellett 20 workshop keretén belül 500 diák és kísérő tanár ismerhette meg a 2014-15-ös tanévben. A Csodák Palotájában megrendezett, elsősorban 10–16 év közötti diákok számára szóló programsorozat sikerét jól mutatja, hogy az eredetileg meghirdetett 15 workshopra olyan mértékű volt a túljelentkezés, hogy félidőben a szervezők további 5 alkalommal bővítették a lehetőségek számát.

BJP_8830

A workshopokon bemutatott kísérletek összeállításában és kidolgozásában a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégiumának önkéntes diákjai nyújtottak segítséget.  Az idei tanév során az emberi test működéséről, azon belül négyféle szervrendszerről – a tüdőről, a vázrendszerről, az idegrendszerről és az emésztésről – tartottak bemutatót az egyetemisták. Fontos szempont volt a projekt megvalósításában, hogy a diákok is lehetőséget kapjanak a kísérletezésre. Eközben olyan hétköznapi dolgokra kaptak magyarázatot például, hogy mi történik, ha tejet iszunk, és miért rántjuk fel a lábunkat, ha szögbe lépünk. A kísérletek során egy időre maguk is kutatóvá válhattak laborköpenyt, szemüveget és kesztyűt is ölthettek. Az 1800 kísérlettel eltöltött perc alatt a résztvevők 190 PET-palackot, 75 tojást, 20 csomag élesztőt, és 5 liter sósavat használtak föl.

„Az MSMS program azon felül, hogy közelebb hozza a természettudományokat a diákok mindennapi életéhez, a biológia és kémia iránt komolyabban érdeklődők számára további fejlődési lehetőséget is biztosít”- mondta el Alföldi Mária a Bayer Hungária kommunikációs vezetője.Ennek érdekében úgy döntöttünk, hogy a Bayer idén nyáron 5 középiskolás diák számára ösztöndíjas helyeket biztosít az MTA TTK egyhetes nyári kutatótáborába, ahol fiatal szakemberek vezetésével – személyes tutorálással – mélyíthetik el természettudományos ismereteiket.”

Az MTA Természettudományi Kutatóközpontja – amely az idei tanévben szakmai védnöke volt a Bayer MSMS projektjének – évek óta szervez kutatótáborokat középiskolás diákok részére, akik a legmodernebb kutatási témákon dolgozhatnak a központ munkatársainak irányításával.

Az ezévi kutatási projektek közül több az orvosbiológia témaköréhez kapcsolódik. A táborban résztvevő, összesen 25 diák olyan molekulát állíthat majd elő, amelyhez hasonló gyógyszer alapanyagként nyerhet felhasználást. Liposzómás gyógyszerhordozó rendszerekkel dolgozhatnak, amelyek célja, hogy segítségükkel hatékonyabban, kevesebb mellékhatással legyen az emberi szervezetbe juttatható a gyógyszer. Egyszerű modelleken keresztül vizsgálják, hogyan épül fel a sejtmembrán, valamint orvosi diagnosztikai módszerhez alkalmazható fluoreszcens jelzővegyületeket is előállíthatnak.

A nemesfémnél is értékesebb, különleges tulajdonságú aranytartalmú óriásmolekulát hozhatnak létre, valamint olyan molekulákat, melyek valamilyen módon aktiválva képesek fényt kibocsátani.  Ugyancsak az anyag és a fény kölcsönhatásával foglalkozik az a téma, amiben fizikai-kémiai módszerrel tanulmányozzák, hogy hogyan módosítja az oldószer a festékek fényelnyelő vagy fénykibocsátó tulajdonságait.

Egyszerű, boltban kapható termékek segítségével érzékelő felületeket alakíthatnak ki, melyeket természetes anyagokra és mesterséges élelmiszerszínezékekre is kipróbálnak. A diákok tanulmányozzák a gépkocsikban is használt hidrogén tüzelőanyag-cellák felépítését, megismerkedhetnek az óriásmolekulák csodálatos világával, továbbá célszerűen megválasztott kísérleti körülményeket alkalmazva más-más formájú és szerkezetű kristályokat állíthatnak majd elő, illetőleg vizsgálhatják azok szerkezetét.

Mindegyik kérdés folyamatban lévő kutatási projektekhez kapcsolódik, ezért a táborozó diákok a valódi kutatómunka nehézségeit és örömeit is megtapasztalhatják.

A Bayer „MSMS” programjáról a résztvevő diákok, egy kérdőív segítségével folyamatosan visszajelzést adhattak. Az általános és középiskolás hallgatók több mint kilencven százaléka maximális pontszámmal értékelte a workshopokat. A kérdőív összegzéséből kiderült az is, hogy a legtöbb helyen az iskolai keretek között félévente csak néhány alkalommal van mód a tanultakat a gyakorlatban is kipróbálni, pedig az igény megvan erre a diákokban épp úgy, mint a pedagógusokban. A gyermekek több mint 80 %-a rendkívül hasznosnak találta a kísérleteken látottakat és kétharmaduk sokkal érdekesebbeknek ítélte meg a természettudományos tantárgyakat, mint a workshopok előtt. A sikerre való tekintettel a 2015/2016-os tanévben folytatódik a program, amely „A Fény Nemzetközi Évéhez” igazodva az emberi látással kapcsolatos tartalmakkal bővül majd.