Sikeres nyarat zár a Stadiumx

Az egész Európában – és Magyarországon is – egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Stadiumx igazán sikeres és mozgalmas nyarat tudhat maga mögött. Ráadásul a számos külföldi fellépés mellett most itthon is gyakrabban láthattuk őket!

„A nyári szezonban inkább a fesztiváloké a főszerep, így velünk is elsősorban ott találkozhatott a közönség” – mesélik a srácok. – „Külön öröm, hogy 4 alkalommal is felléphettünk Ibiza szigetén, zenélhettünk a Tomorrowlanden, illetve itthon a Balaton Soundon és a Szigeten is. Mindkét hazai fellépés kellemes emlék marad számunkra, mi maximálisan elégedettek voltunk, reméljük, hogy a közönség is!”

A világelsők között számon tartott David Guetta már régebben szárnyai alá vette a fiúkat, természetesen idén nyáron sem volt ez másként.

„Két alkalommal zenélhettünk a Pachaban, illetve két alkalommal az Ushuaian David Guetta felkérésére. Ezek kiemelt estéknek tekinthetők, mivel a szezon elejétől egészen a záróbuliig telt házzal üzemelnek. Lényegében a Pachaba már délután 1-től képtelenség beférni, Ushuaian pedig 21 órakor kikerül a “Megtelt!” tábla. Nem hiszem, hogy ennél jobb bulikat kívánhattunk volna” – lelkesedik Sulivan.  –„A két helyszín egyébként teljesen különböző, az Ushuaia inkább egy fesztiválhoz hasonlít, míg a Pacha egy vérbeli klub az éjszakában, ahol reggel 7-kor még együtt zárhattuk a bulit az este szereplőivel! Óriási élmény volt ezeken a helyeken játszani!”

„A legutolsó közös fellépésünk augusztus 27-én volt, ez a főszezon, ráadásul ilyenkor van a legmelegebb” – teszi hozzá Dave. – „Még több ember látogat a szigetre és ezzel együtt még többen látogatják a szórakozóhelyeket! Ha minden jól alakul, jövőre még többször játszhatunk együtt!”

A sok fellépés mellett egy remixverseny meghirdetésére is volt alkalmuk a fiúknak, mely szintén a napokban zárult.

„A Wonderlandre kellett készíteni egy remixet a Wavon keresztül, ez a platform óriási segítséget ad egy ilyen versenyben. A sávok letöltésén keresztül a feltöltésen át, egészen a szavazásig lehetőséget biztosít a pályázóknak” – magyarázzák. –„Több szempontot is figyelembe vettünk, amikor válogattunk: egyrészt a szavazatok száma, másrészt a leadott anyagok minősége és stílusa is sokat számított.